21 °C Budapest

Hivatalos: itt az Orbán-kormány teljes mentőcsomagja

2020. május 6. 09:45

Az idei GDP több, mint 4,5 százalékát teszi ki a koronavírus-járvány hazai mentőcsomagja, derül ki a kedden megjelent konvergencia programból. A program részletes táblázataiból azt is megtudhatjuk, hogy a történelmi mentőcsomag fele még a mai napig kidolgozás alatt áll, így vélhetően a közeljövőben újabb bejelentések érkeznek.

A járvány kiváltotta gazdasági válság felülírta a korábbi gazdasági kilátásokat, így a magyar gazdaságpolitika elsődleges céljává vált az eddig elért gazdasági eredmények megvédése, valamint célzott intézkedésekkel annak megalapozása, hogy a járvány elmúltával a gazdasági növekedés visszanyerje lendületét - olvasható a konvergencia program gazdaságpolitikai céljait taglaló részében. A kormány úgy vélekedik a dokumentumban, hogy Magyarország idejében meghozta azokat a döntéseket, amelyek elengedhetetlenek a járvány elleni sikeres védekezéshez, valamint elősegítik a gazdaság újraindítását a járvány elmúltával.

A korlátozó intézkedések azonban negatívan befolyásolják a gazdasági szereplők teljesítőképességét. Ezért dolgozta át a 2020-as költségvetést a kormány és ezért hozott átfogó programot a gazdaság védelme érdekében. Az átmeneti gazdasági visszaesés és a gazdasághelyreállító intézkedések költségvetési hatását figyelembe véve a Pénzügyminisztérium érvelése szerint a költségvetési hiány a körülményekhez képest alacsony szinten marad. Az eredeti GDP-arányos 1 százalék helyett, majd a 2,7 százalékra emelt várakozásról most 3,8 százalékos hiányprognózist készített a tárca.

"Az intézkedések gazdasági léptékét tekintve elmondható, hogy mindezidáig a valaha volt legnagyobbgazdaságmentő és -élénkítő csomag, amelynek nagysága a Magyar Nemzeti Bank gazdaságfinanszírozását segítő lépéseivel együtt a GDP közel 20 százalékát teszi ki" - ismétli meg a kormány eddigi kommunikációját a Brüsszelnek elküldött dokumentum.

A dokumentum bemutatja a koronavírus-járvány miatt alkalmazott kormányzati mentőcsomagot egyszerre két átfogó táblázatban (közvetlen költségvetési lépések és azok fedezete). Az intézkedéssorozat ilyen típusú bemutatására eddig nem volt példa, a számos bejelentést követően nagy szükség is volt ezekre az összefoglaló megjelenítésekre, valamint a 2020-as költségvetési hatások számszerűsítésére. Az is értékes a táblázatokban, hogy:

  • 1. a kormány feltünteti a lépések becsült hatását a 2021-es költségvetésre nézve is, valamint
  • 2. az intézkedés elfogadásának státuszát is feltüntette. Ezek szerint a GDP közel 2 százalékára rúgó intézkedéssorozat (ami a költségvetést érintő csomag közel fele) még kidolgozás alatt van, illetve csak részben elfogadott.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?