Vidéken a panellakások átlagosan 700-750 ezer forintos négyzetméteráron forognak.
A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, de a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány - közölték az építőipari szereplők.
A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ), az építőipari segédanyagokat gyártó Mapei Kft., valamint az Épületszigetelők, Tetőfedő, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy az építtetőknek számolniuk kell a kivitelezések elhúzódásával és a munkadíjak, illetve az anyagárak emelkedésével. A MÉASZ azt javasolja az építtetőknek, hogy felújításkor kössenek szerződést a kivitelezővel, amely a számlákkal együtt garanciaként is szolgál.
A Mapei Kft. a lakásépítések és felújítások felfutása miatt a hőszigetelés iránti igény növekedésére számít, főként az őszi időszakban, a MÉASZ azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakossági megrendelésállomány kétszámjegyű visszaesést mutat az ősz elején az előző év azonos időszakához képest. A szövetség szerint mindez az építőipari vállalkozások kapacitáshiányával magyarázható, ebből következően egyelőre csak azok a kivitelezések indulnak el, amelyekre a cégek több hónappal korábban leszerződtek, továbbá amelyeket április-májusban már előkészítettek. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a lakossági oldalon is szükség lenne ösztönzőkre, például áfa-visszatérítésre.
A magyarországi hőszigetelőanyag-gyártók kapacitása ugyanakkor elég a kereslet kielégítésére, termékhiánytól nem kell tartani.
A hőszigetelés anyagköltségénél a Mapei Kft. négyzetméterenként nettó 4000-5000 forinttal számol, miközben a kivitelezői díjak az előző években mért nettó 5000 forintról akár a duplájára is emelkedhettek. A hőszigetelő rendszerek rétegfelépítése az elmúlt években nem változott, csupán a hőszigetelő réteg vastagsága nőtt, ezzel arányosan javult a hőszigetelő képességük is, ezért a régebbi szigeteléseket érdemes lenne megújítani a Mapei Kft. szerint.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A MÉASZ számításai szerint egy átlagos családi ház homlokzati hőszigetelésének négyzetméterenkénti ára a műanyagalapú EPS hőszigetelő beépítésekor nettó 3500 és 4500 forint között mozog, a szálas hőszigetelő anyagoknál viszont eléri a nettó 5500 forintot is, a szakember munkadíja pedig idén négyzetméterenként nettó 4500 forint körül alakul. A homlokzati szigetelés is jelentősen hozzájárul egy-egy családi ház energiamegtakarításához, a legjobb eredmény ugyanakkor komplex korszerűsítéssel érhető el, amely magában foglalja a födémszigetelést, a fűtéskorszerűsítést és a nyílászárók cseréjét.
Példaként említették, hogy egy 35 éves, tégla építésű családi háznál a falszerkezet szigetelésével évi 20-30 százalékos fűtési energia takarítható meg, a nyílászárók cseréjével pedig a költségek további 25-30 százalékos csökkenésével lehet számolni.

Dúl a lakáspánik Budapesten és a nagyvárosokban: itt még most is emberi árból megoldható az albérlet
Augusztusban beindul az albérletpiac, hiszen a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után tömegek keresnek kiadó lakást vagy szobát a budapesti és vidéki egyetemi városokban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


