A jövő hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő.
Országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Zivatar és felhőszakadás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Azt írták, napközben legnagyobb eséllyel a középső országrészben és az Északi-középhegység vidékén pattannak ki helyi zivatarok.
Késő délutántól nyugat, délnyugat felől egy intenzív zivatarrendszer is kifejlődik, amely a nap utolsó óráiban érheti el a Duna-Tisza közét. A zivatarok nyomában felhőszakadás, több tíz milliméter csapadék, óránként 60-80 kilométeres szél valószínű, de egy-egy helyen - elsősorban a Dunántúl déli felén - 80-100 kilométeres szélroham, illetve nagy méretű jég is előfordulhat.
Az előrejelzés szerint a csúcshőmérséklet 26 és 31 fok között alakul, késő estére 17 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


