A PFAS-vegyületek veszélyeit világszerte egyre inkább elismerik.
9-10 ezer lombikbébi-beavatkozás is végezhetnének évente, így sokkal több baba születhetne, ha a méhen kívüli megtermékenyítés teljesítményvolumen-korlátját (tvk) szektorsemlegesen osztanák szét, vagy megszüntetnék - írta a 24.hu cikkében.
Nem ugrott meg nagymértékben a meddőségi kezelések száma annak ellenére, hogy 2017 októberében 13 692-re emelték a közfinanszírozott lombikbébi-eljárások számát - mondta Török Attila, a Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke.
A tavalyi évben 7656, míg 2017-ben 6793 lombikbébi-kezelést végeztek állami és magánintézményekben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatásával. A tavalyi beavatkozásokból csaknem négyezer magánszolgáltatóknál történt, 2017-ben ennek száma 3781 volt. Az adatokból az is kiderült, hogy 2017-ben, 6793 beavatkozásból 1100 szülés során 1306 gyermek született.
A szakértő kifejtette azt is, hogy az állami fenntartású intézmények csak kis hányadát tudták kihasználni a kapott plusz beültetési lehetőségeknek, ami egyrészt a kapacitáshiánnyal magyarázható, másrészt pedig azzal, hogy a páciensek nagy része inkább magánszolgáltatót választ. Török Attila szerint, erre megoldást jelenthetne, ha a beavatkozások tvk-ját szektorsemlegesen szétosztanák vagy megszüntetnék, így sokkal több kezelést végezhetnének és több baba születhetne.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


