Leginkább a magasabban fekvő területeket boríthatja ma be hóréteg, riasztásról eddig nem jött hír.
A CSOK lehetőségének kibővítése mellett számos egyéb fontos bejelentés is elhangzott a csütörtöki Kormányinfón. Összeszedtük a legfontosabbakat.
A Miniszterelnökség a hulladékgazdálkodási problémákkal kapcsolatban kijelentette: nem engednek az üzleti érdekű zsarolásoknak, ezért nem engednek a rezsicsökkentésből, és ha kell, akár a katasztrófavédelem is képes átvenni a szolgáltatás biztosítását, de nem ez a cél. A szükséges konszolidációhoz a kormány forrást is fog biztosítani, illetve egy létrejövő bizottság - amelynek Balla György fideszes országgyűlési képviselő, továbbá az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Miniszterelnökség képviselője lesz a tagja - egy héten belül jelentést tesz a hulladékgazdálkodás állapotáról - közölte. Megjegyezte, hogy jelentős, részben rossz gazdálkodásból eredő tartozások halmozódtak fel, ezeket most mérik fel, de a nagyságrend több tízmilliárdos.
Óraátállítás
A miniszter elmondta, nem tárgyalt a kormány az Európai Bizottság óraátállításra vonatkozó javaslatáról, de személyes véleménye szerint a jelenlegi rendszer jó, józan ésszel nem érdemes hozzányúlni.
TAO
Arról is beszélt, hogy a kulturális tao-pénzek területén jelentős visszaélések voltak - szavai szerint ugyanis a jegyeladásból befolyó összeghez kapcsolódó kritérium "nem mindig szolgálta az átláthatóságot" -, ezért új támogatási rendszert vezetnek be. Az eddigi ráfordítások nem csökkennek, azokat jövőre is biztosítják, de nem a jelenlegi formában - mondta, hozzáfűzve, az átalakításról a tervek szerint a következő kormányülés dönt.
Kérdésre elmondta, a jelenlegi kulturális tao-támogatásból 35 milliárd forint jutott a kultúrára, ennek az elosztása azonban egyenlőtlen volt, és visszaélések is történtek. A forrást nem kívánják csökkenteni - erősítette meg -, de az lenne a jó, ha pályázati formában vagy világos, előre megismerhető szempontok szerint a kormány, a kulturális kormányzat döntene a források felhasználásáról.
CSOK
Tegnap döntött a kormány arról, hogy a kétgyerekesek is megkapják a 10 millió forintos kedvezményes kölcsönt, aminek összegét 15 millióra emeli a háromgyermekesek esetében - közölte Gulyás Gergely . Vagyis a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású hitelt a kétgyerekesek 10, a háromgyerekesek pedig 15 millió forintig vehetik igénybe.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Súlyponti kórházak
Budapesten nem három, hanem négy súlyponti kórház lesz, ugyanis a Szent János Kórház is ilyen intézménnyé válik- közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Szent János Kórház tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány. A másik három, már bejelentett súlyponti kórház a Honvédkórház, a Szent László és a Szent István Kórház összevonásával létrejövő intézmény, valamint a dél-budai centrumkórház lesz.
Így alakul majd a leépítés a közszférában
A státuszokat tekintve 17-18 százalékos a leépítés, de mivel a státuszok mintegy 10 százaléka nincs betöltve, ezért valójában nem éri el a tíz százalékot az elbocsátás. Ez megfelel azoknak a céloknak, hogy ne legyen fűnyíróelv-szerű az elbocsátás, a megmaradó közszolgák pedig jobban keressenek, januártól 30 százalékos béremelésre számíthatnak - mondja a miniszter a közszféra leépítésével kapcsolatban.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








