Lesújtó jelentés: a magyar gyerekek harmadát fenyegeti a szegénység, kirekesztettség

2018. október 17. 08:30

Csak Görögországban, Romániában és Bulgáriában vannak rosszabb helyzetben a gyerekek - írja az EU Alapjogi Ügynökségének adatai alapján a hvg.hu. Sok családban nem csak a nyaralás, vagy a saját autó, hanem a fűtés, a mosógép, vagy a hús is nehezen megoldható kiadásnak számít.

Az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz is nehezen férnek hozzá a szegénységben élő magyar gyermekek, az anyagi nehézségekkel küszködő nagycsaládosoknak pedig már a mindennapi megélhetés is elég költséges. Emellett az is kiderült, kevés olyan ország van, ahol több gyerek él szegénységben, társadalmi kirekesztettségben.

A magyar gyerekek 33,6 százalékát fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség, ennél csak Görögországban, Romániában és Bulgáriában rosszabb a helyzet, az utóbbi két országban a gyerekek majdnem fele veszélyben van - áll a hvg.hu által szemlézett adatsorban.

Az uniós szervezet mércéje szerint az számít szegénységtől vagy társadalmi kirekesztettségtől fenyegetettnek, amely háztartásra az alábbiak igazak:

  • az egy főre jutó jövedelem kevesebb, mint az ország mediánjövedelmének 60 százaléka, vagy
  • a 18-59 éves családtagok az előző egy évben ötödannyi időn át sem dolgoztak, mint amennyit teljes munkaidőben lehetett volna, vagy
  • a következő 9 elem közül legalább négyet nem tudnak megfizetni: lakbér vagy jelzáloghitel, a lakás felfűtéséhez szükséges rezsi, váratlan kiadások, hús vagy fehérje rendszeres fogyasztása, nyaralás, tévé, mosógép, autó, telefon.

A magyar gyerkeke 24 százaléka él olyan családban, amely az utolsó pontba foglaltak közül legalább négyet nem engedhet meg magának.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 30. péntek
Janka, Zsanett
22. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?