Vidéken a panellakások átlagosan 700-750 ezer forintos négyzetméteráron forognak.
A lakáspiaci kereslet élénkülése folytatódik idén, az árak várhatóan 11 százalékkal emelkedhetnek reálértéken, ami szerény lassulás a 2017-es 13,8 százalékos áremelkedéshez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci jelentésének májusi kiadványából, amelyet elemzői háttérbeszélgetésén mutattak be pénteken.
Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője kiemelte: a túlfűtöttség jelei a lakáspiacon egyelőre még nem tapasztalhatók. Országos átlagban a lakások ára nagyjából 15 százalékkal elmarad a makrogazdasági fundamentumok - jövedelmek, munkanélküliség, kamatkörnyezet - által indokolt szinttől, Budapesten azonban az árak már az egyensúlyinak tekinthető szinten tartanak - hangsúlyozta. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a lakáspiacon egyfajta átrendeződés zajlik, tavaly az árak országosan gyorsabban növekedtek, mint a fővárosban, ahol 13,3 százalékos volt az árdrágulás mértéke szemben az országos 13,8 százalékkal. Kiugró növekedés volt a községekben, ahol az országos átlagot jóval meghaladóan 17,9 százalékos volt az áremelkedés mértéke - mutatott rá az osztályvezető.
Ami a lakásvásárlási motivációkat illeti, az elsődleges cél Budapesten már évek óta a befektetés, a fővárosban a vásárlások 40 százaléka befektetési céllal történik. Második helyre a nagyobb ingatlanba költözés került föl tavaly, harmadik helyre pedig az új ingatlan szerzése csúszott le.
Tavaly 40 százalékkal bővült az új lakáscélú hitelek volumene Magyarországon, a fix kamatozású konstrukciók aránya pedig februárra elérte a 72 százalékot - idézte fel Nagy Tamás utalva arra, hogy az MNB további teret lát a növekedésre, hiszen GDP-arányosan az adat még mindig alacsonynak számít.
Érdemben bővült a kínálat 2017-ben, amikor 14,4 ezer, az egy évvel korábbinál 44 százalékkal több új lakást adtak át a fejlesztők, ráadásul a tendencia idén is folytatódott az első negyedévi adat 3,4 ezer új lakás - emelte ki a szakember. Nagy Tamás ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakásállomány megújulása régiós összehasonlításban még így is kiugróan alacsony, nagyjából 0,3 százalékos a szomszédos országoknál tapasztalható 1 százalékkal szemben.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az új lakás átadások a fővárosban idén és jövőre tetőzhetnek, 2020-tól nem terveznek érdemi építéseket a fejlesztők - figyelmeztetett Nagy Tamás, aki azt is hozzátette: a várható leállás fő okát az 5 százalékos áfa fenntartása körüli bizonytalanságban látják. Nagy Tamás úgy fogalmazott, a jegybank szerint fontos lenne, hogy minél hamarabb döntés szülessen arról, hogy 2019 után is igénybe lehet-e venni a lakásépítések után járó kedvezményt.

Dúl a lakáspánik Budapesten és a nagyvárosokban: itt még most is emberi árból megoldható az albérlet
Augusztusban beindul az albérletpiac, hiszen a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után tömegek keresnek kiadó lakást vagy szobát a budapesti és vidéki egyetemi városokban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


