A kártevőirtás szakértői megosztották, milyen szokásokat kerülnek saját otthonukban a nemkívánatos rovarok és rágcsálók távoltartása érdekében.
Ötből négy budapesti, 25-60 év közötti lakos költözne új építésű lakásba. Ezek igen vonzóak lehetnek, azonban sokan tartanak a kivitelezés minőségétől és bőven akadnak olyanok is, akik túl drágának találják ezeket az otthonokat. Új és használt lakás vásárlása esetén a legtöbben 35 millió alatti 3 vagy annál több szobás ingatlant vásárolnának, jelen pillanatban azonban az új építésű otthonok csupán ötöde, a használt lakásoknak pedig negyede felel meg ezeknek a feltételeknek.
Az otthonterkep.hu legfrissebb felméréséből világosan kiderül, hogy az emberek többsége azért választana új építésű lakást, mert vonzónak tartja a kialakítást. Fontos szempont, hogy az ingatlan teljesen új, tehát nem volt korábban más lakója, illetve az is, hogy tudják, milyen reális elvárásokat támaszthatnak a lakással szemben.
A legfontosabb tényezők, amit figyelembe vesznek a nézelődők az a lakókörnyezet, a felhasznált anyagok, technológiák, a kivitelezés minősége és a szobák elosztása. A távolság a munkahelytől/óvodától/iskolától és az igényelhető állami támogatás mértéke nem annyira mérvadó, ahogy az sem, hogy milyen referenciákkal bír a fejlesztő, kivitelező cég.
Utóbbi abból a szempontból érdekes, hogy az eredmények értelmében aki nem vásárolna új építésű lakást, azért nem tenné ezt, mert nem bízik a kivitelezőkben.
Általánosságban a kitöltők kétharmada a 3 szobás vagy annál nagyobb lakásra vágyik, a 2 szobás otthonokat 20 százalék, a 1,5 szobásokat 12 százalék, az 1 szobásokat pedig kevesebb, mint 2 százalék választaná. Árkategória tekintetében a válaszadók közel 46 százaléka tudna maximum 25 millió forintot kifizetni egy új vagy használt lakásért, 26 százalék a 25-35 milliós kategóriából, 20 százalék a 35-50 milliós kategóriából, 8 százalék pedig az 50 millió fölötti ársávból választana. Az ingatlanvásárlást a többség megtakarításból, a meglévő lakás után kapott összegből és hitelből finanszírozná, az állami támogatás lehetőségét azonban kevesen választanák.
Az állami támogatások iránti igény alacsony aránya talán azért nem meglepő, mert az érintettek többsége még mindig nem ismeri eléggé a különféle módozatokat és forrásokat. Itt igenis van tennivalója a kormányzatnak és a bankoknak.
- hívta fel a figyelmet Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szakértő szerint az is sokat mondó, hogy aki egyáltalán nem akar újépítésű lakásba költözni, az nem a gyors drágulást jelölte meg legfőbb okként, hanem azt, hogy nem bízik a fejlesztőben vagy a kivitelezőben. Máris érzékelhető, hogy a nagyobb lakásépítő cégek bizalomerősítő kampányt indítottak és reklámjaikban egyre erősebben hangsúlyozzák, hogy milyen jók a referenciáik, mindig időben és jó minőségben dolgoznak és nem verik át a vásárlóikat.
A felmérésben résztvevők közel háromnegyede maximum 35 millió forintot szánna a vásárlásra többségük (66 százalék) pedig 3 vagy annál több szobás otthont választana. Jelen pillanatban azonban az új építésű otthonok országos kínálatának csupán 20 százaléka, a használt lakásoknak pedig a 24 százaléka felel meg ezeknek a kitételeknek.
Címlapkép: MTI / Rosta Tibor
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


