3 °C Budapest

Ezt még ma intézd el, ha nem akarsz százezreket fizetni tavasszal

2016. október 19. 15:31

Szinte biztosan lesznek még kellemes őszi napok az idén, de ideje felkészítenünk ingatlanunkat és kertünket a közelgő télre, ha nem szeretnénk tavasszal borsos vízszámlát fizetni - írja közleményében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

Somogy megyében különös jelentősége van ennek, hiszen a balatoni nyaralók gyakran ősztől tavaszig üresen állnak. Abban az esetben, ha nem járunk el kellő körültekintéssel, és

ha nem fagytalanítjuk megfelelően a kerti csapokat, tavasszal kellemetlen meglepetésben lehet részünk egy borsos vízszámla miatt.

Bár a mérőórák a szolgáltató tulajdonában vannak, az állagmegóvás már a fogyasztó kötelezettsége - hívta fel a figyelmet Brantmüller Zsoltné, a Somogy Megyei Kormányhivatal Műszaki és Fogyasztóvédelmi főosztályának vezetője a közelmúltban.

Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a téliesítésnek a vízmérőórára is ki kell terjedni. Először is engedjük le a rendszerről a vizet, és lássuk el mechanikai védelemmel az órát. Utóbbi természetesen az otthoni szerkezetre is vonatkozik. Szigetelhetjük az órákat hungarocellel, földdel vagy valamilyen takaróval, akár üres műanyag PET palackokkal, mivel a bennük lévő levegő is nagyon jó hőszigetelő. Célszerű továbbá az aknafedél illeszkedését, megfelelő zárását ellenőrizni.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A fogyasztó köteles megvédeni a mérőt a fagytól, lehetővé kell tennie a leolvasást, a sérülést jelezni a vízműnek, továbbá felelős a plombák sértetlenségért is. Ha tehát sérül a mérőórán a zár vagy rongálódik az óra és ebben a fogyasztót mulasztás terheli, az óra cseréjét, pótlását, hitelesítési költségeit meg kell térítenie

Abban az esetben, ha csak a tavaszi hónapokban észleljük, hogy elfolyt a víz, nem feltétlenül tudjuk bizonyítani, hogy az óra vagy a kerti csap fagyott el, ugyanis a föld nagy mennyiségű vizet tud elszívni. Mechanikai sérülés pedig nem minden esetben tapasztalható. Ilyenkor a vízdíj mellett a csatornadíjat is meg kell fizetnünk. A fogyasztóvédők már találkoztak olyan esettel is, hogy az ingatlantulajdonos vízelfolyásra gyanakodott, ám kiderült, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy valaki lopja a vizét.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?