Péntek délig véleményezhető a lakossági távhőpályázat tervezete - hívta fel a figyelmet hivatalos Facebook-oldalán csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Alig kilenc hónappal a bevezetését követően, szeptember elejéig már egymillió magyar állampolgár igényelte az e-személyit - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).
A régi típusú kártyából tavaly összesen alig több mint egymillió darabot állítottak ki, így az idén kiadott igazolványok száma már most elérte a tavalyi egész éves igénylésszámot. A KEKKH kiemelte: a több funkciójú e-személyi a legszigorúbb adatbiztonsági feltételeknek is megfelel.
Az új személyazonosító igazolvány elektronikus úti okmányként is funkcionál: minden olyan határátlépésnél felhasználható, ahol zsilipkapus beléptető rendszer üzemel. Az új típusú igazolvány a közeljövőben az egészségügyi ellátásban és az adóügyintézésben is használható lesz. A kártyában elhelyezett chip a TAJ-kártyán és az adóigazolványon lévő információkat is tartalmazza. Ennek kapcsán ugyanakkor kiemelték, hogy a magas biztonságú elektronikus tároló elemen (chipen) lévő adatokat kártyaolvasó segítségével ismerhetik meg az arra jogosultak, például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatainak munkatársai, ők azonban a kártyán szereplő TAJ-számhoz a személyes adatok biztonsága érdekében nem férnek hozzá.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


