Figyelembe kell venni a lakásárak alakulását, a bérleti díjak emelkedését is.
Egymást érik 2016-ban az ingyen telkeket hirdető önkormányzati- és magánajánlatok Magyarországon. A felhívások többnyire igen csábítóak, de az korántsem egyértelmű, hogy megéri-e lecsapni rájuk. Szakértők szerint aligha; mint érvként elhangzik, arra egyik sem alkalmas, hogy ott hosszú távú egzisztenciát teremtsünk.
Dunaújvárostól alig 20 perces autóútra, Kulcson, néhány utcára a Duna-parttól most ingyen kínálnak egy aprócska családi házat. Igaz, a közösségi oldalakon vírusként terjedő "apróhirdetés" tanúsága szerint az ingatlant nem örökbe adnák tulajdonosai, de az ajánlat - ezt nyugodtan kijelenthetjük - így is szívet melengető.
- olvasható a felhívásban.
Csepp a tengerben...
Habár a kezdeményezés példaértékű, mégiscsak csepp a tengerben. A rendelkezésre álló statisztikák szerint ugyanis az elmúlt öt évben legalább 50 ezer ember volt "effektív hajléktalan" Magyarországon. Ráadásul a vidéki városokban legalább olyan súlyos a helyzet, mint a fővárosi aluljárókban.
Ehhez képest - bár ez nyáron kevésbé szembe tűnő - az országban mindössze 9500 férőhely van hajléktalanszállókon. Ez pedig még úgyis édeskevés, hogy elvileg tavalyelőtt és tavaly is 1500-al bővült a számuk. Na persze valamelyest az is árnyalja a képet, hogy az országban 83 utcai szolgálat is működik, amelyek a kormány megítélése szerint az "elsődleges védelmi vonalat" képezik, illetve 7500 nappali melegedő is rendelkezésre áll.
Akcióznak az önkormányzatok is, de minek...
A CSOK kiterjesztése nyomán idén számtalan hazai önkormányzat is akcióba kezdett: az építkezni vágyóknak ingyen telket kínáltak többek között Balassagyarmaton, Makón, Ásotthalmon, Jászapátin, Komlón, és Csongrádon is. A települések zömén komolyabb beruházásokra, több tíz milliós közművesítésre is hajlandóak voltak, hogy oda csábítsák a családalapítókat.
Habár érthető a súlyos elvándorlással küzdő vidéki önkormányzatok próbálkozása, arról ugyanakkor nem szabad megfeledkezni, hogy a leszakadó települések a munkalehetőségek hiánya miatt halnak ki, ezen pedig aligha változtathat egy mesterséges program. Azaz
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szakértők szerint az önkormányzatok által felkínált lehetőségek csak ott lesznek érdekesek a CSOK igénylők számára, ahol munka- és egzisztenciateremtési lehetőség is rendelkezésre áll. Jól példázza ezt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpó, illetve a Somogy megyei Andocs esete is. A településeken bő 5 évvel ezelőtt várták ingyen telekkel a fiatal családokat, de azóta sem teltek meg az aprócska községek.
KATTINTS! Ezt eszik nap mint nap a legszegényebb magyar családok
És az sem véletlen, hogy a jól prosperáló településeknek nincs szükségük ehhez hasonló akciókra. Leegyszerűsítve, ahol folyamatos a fizetőképes kereslet az ingatlanok iránt - amelyet ráadásul még tovább pörget a CSOK -, ott kizárt, hogy ingyen telkekkel kellene boztosítaniuk az önkormányzatoknak a település jövőjét.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


