Egyre feszültebb a helyzet Hajdúböszörmény kertvárosában egy méhész miatt. A helyiek szerint a méhek rendszeresen támadnak, a polgármesteri hivatal szerint minden szabályos.
Pillanatok alatt meghatalmazhatod a kollégát, vagy a szomszédot, hogy intézze el a hivatali ügyeidet, és ehhez most már nem kell se papír, se tanúk, elég egy telefonhívás, vagy egy ügyfélkapu-regisztráció.
Már július elejétől elérhető a Rendelkezési Nyilvántartás, amelynek segítségével több mint 90 közigazgatási ügytípushoz adhatsz le elektronikusan meghatalmazást. Ahhoz, hogy elektronikusan készíts meghatalmazást, elég egy ügyfélkapu-regisztráció. Ha telefonon keresztül is szeretnél élni ilyen lehetőséggel, akkor előbb személyesen kell bemenned valamelyik kormányablakba, és ott kérni egy 8 számjegyű telefonos azonosítót, és ehhez tartozó jelszót.
Ezzel az azonosítóval és jelszóval később bármikor ügyintézhetsz, nem évül el, nem kell újra igényelni. Ráadásul ez az egész rendszer teljesen ingyenes, és a 1818-as telefonszám hívása is, amin keresztül akár a strandról, vagy kocsiban ülve is meghatalmazhatsz valakit, hogy járjon el az ügyedben. A meghatalmazás vissza is vonható.
Aki persze nagyon szereti a papíralapú megoldásokat, annak nem kötelező átállnia elektronikusra, ez pusztán egy lehetőség.
Mint egy bankban
Ugyanúgy, mint a banki szolgáltatásoknál, a Rendelkezési Nyilvántartásról is minden hónapban értesítési számlakivonatot kapnak az igénylők. Ennek Időszaki Értesítési Szolgáltatás a neve. Rendelkezési Nyilvántartáshoz csatlakozott a Posta és a NAV is.
- hangzott el a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) sajtó-háttérbeszélgetésén.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A közeljövőben ezt a lehetőséget szeretnék kiterjeszteni, hogy földhivatali, vagy akár nyugdíj-ügyeket is lehessen ilyen módon intézni.
Már vállalkozók is
Jelenleg csak magánszemélyek és egyéni vállalkozók élhetnek ezzel a lehetőséggel, de hamarosan már a cégek is adhatnak elektronikus meghatalmazást. Egyéni vállalkozók 7 ügytípusban adhatnak ilyen meghatalmazást, akár kollégának, akár könyvelőnek, magánszemélyek pedig 91 ügytípust intézését bízhatják rá másra.
Az elektronikus ügyintézések népszerűségét és létjogosultságát az is bizonyítja, hogy jelenleg 2,3 millió magyarnak van már ügyfélkapuja. Egyre több ügyet intézhetünk elektronikusan is, de természetesen mindig maradnak majd olyan ügyletek is, amiket kizárólag személyesen lehet majd elintézni. Például a házasságkötést.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


