. Jelenleg Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára megközelíti az 1,6 millió forintot.
Napvilágra került a jegyzőkönyv, ami rácsok mögé juttatta Lagzi Lajcsit és feleségét. Mint azt a dokumentumban írják, "szakmailag felkészült, hozzáértő kivitelezés történt", de az, hogy meddig folyhatott az áramlopás és hogy ezzel a szolgáltatót mekkora kár érte, az E.ON kommandója nem nagyon tudta megállapítani.
Az Átlátszó megszerezte az E.ON tavalyi jegyzőkönyvét, amely alapján 2015. szeptember 24-én az ismert mulatós zenész, Galambos Lajos négy hónapra, felesége pedig egy hétre előzetes letartóztatásba került.
A dokumentum szerint 2014 őszén az áramkommandó emberei még nem találtak illetéktelen vételezést a lakóparkban, tavaly májusban viszont már komoly áramlopásra bukkantak. A tatai apartman-park alagsorában egy gipszkarton-falra leltek, amely az épület méretlen főelosztó szekrényét fedte el. Ebből a főelosztóból ment egy leágazás.
- írták a jegyzőkönyvben.
Habár az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint a mocsai birtokon több mint 10 évig, a lakóparkban pedig több mint öt évig lopták az áramot, így 3,5 millió és 30 millió forint közötti kárt okoztak a szolgáltatóknak, ezt az E.ON szakemberei nem nagyon tudták igazolni. A Boglárka Apartmanpark esetében például az illegális áramvételezés kezdeti időpontját nem tudták meghatározni. Az viszont kiderült, hogy
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mint az a jegyzőkönyvben is szerepel, a jogszabályok alapján ilyenkor egy évre visszamenőleg, becsléssel számítják ki a szolgáltatónak okozott kár mértékét. A hét hónappal korábbi, mindent rendben talált ellenőrzés dátumából kiindulva arra jutottak, hogy az ingatlanon
Nem egyedi eset...
Ahogy az az E.ON jegyzőkönyvében is olvasható, a tatai lakóparkban és Mocsán történt illetéktelen vételezés korántsem egyedi eset. Éppen ezért a szolgáltatók kommandói folyamatosan vizsgálják a gyanúsnak ítélt - és néha szúrópróba szerűen is - fogyasztási helyeket. Éppen ezért nagyon fontos mindenkinek tisztában lennie azzal, mire érdemes figyelni, ha kopogtatnak a szakemberek. A Budapesti Békéltető Testület segítségével összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat:
- 1. Őrizzenek meg minden papírt a fogyasztók - már az elejétől kezdve -, ami a mérővel kapcsolatos! Ez később fontos bizonyíték a kezükben. A szolgáltató ugyanis csak akkor hivatkozhat az óra sérülésére és szabhat ki kötbért, ha azt korábban azonosítható módon és sérülésmentes állapotban adta át. Az erről szóló iratokban szerepelnie kell a plombák számának, azonosítójának és annak is, hogy sérülésmentesek.
- 2. Már az is szabálytalan vételezésnek minősül, ha nem jelentik be a fogyasztók a plomba sérülését! Ha tehát ezt tapasztalják, haladéktalanul értesítsék a céget. Gázóra esetében ezt legkésőbb két munkanapon belül kell megtenni.
- 3. Sose írják alá olvasatlanul az ellenőrzés eredményéről szóló jegyzőkönyvet! A fogyasztó írásos véleményét is tartalmazó papír - ha vita támad - lényeges irat. Bármilyen problémát tapasztalnak akár az ellenőrzési eljárásban, akár annak körülményeiben, tüntessék fel azt a jegyzőkönyvben, ez nem tagadható meg. Ide tartozik az is, ha magát az ellenőrzés eredményét vitatják, és persze a szolgáltató azon állítás a is, hogy szerinte a fogyasztó hozzányúlt az órához.
- 4. Ne feledjék a fogyasztók: amennyiben az ellenőrzés során bármi gond van, csak szigorú szabályok mentén szerelhetik le az órát! Előtte azt a cégnek le kell fényképeznie, és a mérő becsomagolása után arról szintén felvételt kell készítenie. A képeket pedig vagy, ha videó készült, akkor az erről szóló felvételt később a fogyasztónak át kell adni vagy meg kell küldeni.
- 5. Ha a szolgáltató szerint szabálytalan vételezés történt, akkor ezt neki kell kétséget kizáróan bizonyítania! Amennyiben a fogyasztó ezt vitatja, éljen törvényes lehetőségével, tehát ragaszkodjon hozzá, hogy a cég igazságügyi szakértői évjegyzékben szereplő szakértővel vizsgáltassa meg az órát!
- 6. A fogyasztó köteles a mérő állapotát megóvni, de nem minden áron! Nem lehet kötbért kiszabni e kötelezettség megsértésére hivatkozva akkor, ha a mérő például társasházi folyosón, közös pincében vagy más egyéb, nem a fogyasztó kizárólagos őrizetében lévő helyiségben volt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


