A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
Az NGM tegnap kiadott útmutatása több, eddig nem ismert részletre is ráirányítja a figyelmet az új, 10+10 milliós Családok Otthonteremtési Kedvezményének (CSOK) felhasználásáról. A vissza nem térítendő támogatás ugyan nem módosul emiatt, viszont a rendelet kizárja a tehetősebb családokat a kedvezményes hitel felvételéből. Nemcsak a tehetősek járnak rosszul, a kölcsön igénylésekor az sem mindegy, hogy házasok vagyunk-e.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán küldte el az új CSOK-ról szóló tájékoztatóját a bankoknak, a Magyar Bankszövetség ezt közzé is tette a honlapján.
Mégis van felső határ
Akik nagyobb értékű ingatlant szerettek volna venni a CSOK-ból, azok fellélegezhettek, mivel a vissza nem térítendő támogatásnál nincs maximálva az ingatlan értéke.
Ezt a pontot nem hangsúlyozza ki a CSOK-ról szóló rendelet, a korábbi paragrafusra való hivatkozásból azonban kiderül. A korlátozás jelentősen csökkentheti a felhasználás körét, elsősorban a gazdagabbak kerülhetnek ki a támogatottak köréből.
Érdekes, hogy különösen Budapesten csökkenhet a támogatással megvásárolható ingatlanok száma, mivel itt az új lakások átlagos négyzetméterára meghaladja az 500 ezer forintot. Az ennél olcsóbb lakásokkal a 60 négyzetméteres minimális lakásméretbe beleférhetünk, de jelenleg kevés új ingatlan felel meg ezeknek a feltételeknek együttesen.
Csak házaspárok kérhetik a hitelt
A most kiadott minisztériumi útmutatás alapján az igénylő sem egyezik feltétlenül meg a CSOK igénylőivel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ez azért érdekes, mert hitelfelvételkor a házastársak vagy élettársak is jellemzően adóstársként szerepelnek a lakáshitel szerződéseknél. Az özvegyek, vagy gyermekeiket egyedül nevelő szülők viszont emiatt nem élhetnek majd a kedvező kamatozású kölcsönnel.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








