Áprilisban jelentősen, 14 százalékkal csökkent az eladó lakások iránti kereslet, ám az év első négy hónapjában még így is 1 százalékos erősödés látható éves összevetésben.
A GDF Suez után az E.On és az olasz Eni tulajdonában lévő Tigáz is visszaadhatja hamarosan az egyetemes gázszolgáltatási engedélyét, így pedig az állami Főgáz Zrt. lenne az ország egyetlen lakossági gázellátója - írja a Magyar Nemzet.
Ha ez megtörténne, akkor
Szintén a Főgáznak kellene ezek után azzal a több milliárdos tartozással kezdenie valamit, amit a nem fizető lakosok felhalmoztak.
A lapnak nyilatkozó szakértők szerint ezeket a lukakat valahogy be kellene foltozni, amit vagy a gázárak emelésével, vagy állami pénzből lehetne megtenni, tehát a lakosok vagy ügyfélként, vagy adófizetőként, de fizetni fognak a rezsicsökkentés miatt.
Felsmann Balázs a Budapesti Corvinus Egyetem Stratégiai és Nemzetközi Menedzsment Kutatóközpontjának vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta erről, véleménye szerint
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
ha viszont ez sikerült, akkor elkezdhet majd azon dolgozni, hogy ne legyen veszteséges a piac. Ez szerinte gázáremelés nélkül is sikerülhet, ugyanis az elmúlt időben csökkent a gáz beszerzési ára a nemzetközi piacon, miközben a háztartások nem fizetnek kevesebbet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


