10 °C Budapest

Örökre elbúcsúzhatunk a különböző sárga csekkektől?

2014. szeptember 10. 10:30

A jövőben akár egyetlen, átlátható számlalevélről értesülhetünk majd az aktuális villany-,gáz- és vízfogyasztásról - írja a Magyar Nemzet.

A kormány egyik fő célja, hogy a fogyasztók egyetlen, könnyen átlátható számlalevélben értesüljenek a jövőben az aktuális villany-,gáz- és vízfogyasztásukról és az ennek megfelelő fizetési kötelezettségről - mondta el Németh Szilárd rezsibiztos a napilapnak.

Az új közműholding létrehozása során ugyanis a jelenlegi szolgáltatókról leválaszthatják a szolgáltatási-számlázási feladatokat, amelyet a központi állami cég végezne. A társaságok pedig rendszer-üzemeltetőként folytatnák a munkát. Ugyanakkor egy ilyen rendszer kiépítése és beüzemelése több és évet és sok milliárd forintot vehet igénybe egy villamosenergiában jártas forrás szerint.

Ezenfelül kormányzati célok között szerepel az is, hogy a díjakat országosan egységesítik. Ez éppen a vízszolgáltatás terén hozhat komolyabb változásokat. A köbméterenkénti vízdíj ugyanis 80 és 1300 forint között alakul.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 11. 19:01