Az Európai Bizottság átfogó tervet jelentett be az orosz energiafüggőség teljes megszüntetésére.
Rogán Antal szerint az előkészítő tanulmányok és a számok alapján egyértelműen megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés.
A Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán szerda este közölte, hogy ismét ülésezett a harmadik rezsicsökkentést előkészítő munkacsoport. Mint írta, "közel vagyunk a megoldáshoz, jövő hétre véglegesítjük a frakcióülésre készülő javaslatokat".
Rogán Antal decemberben jelentette be, hogy a Fidesz-frakció januári ülésén dönt majd az újabb rezsicsökkentésről, amelyet lehetségesnek és fontosnak is tart, a villamos energia és a gáz ára ugyanis a magyar családok keresetéhez képest még mindig az európai átlag felett van.
A cél ezért az, hogy ezek az árak elérjék az európai átlagot - mondta, hozzátéve, hogy ennek érdekében dolgozik az általa vezetett munkacsoport, amelynek tagja Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára és Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa.
Rogán Antal hozzátette, hogy "szeretnék górcső alá venni a rezsi minden egyes elemét, még olyanokat is talán, amelyekkel egyébként a korábbi időszakban nem foglalkoztunk".
Jelezte ugyanakkor, hogy vizsgálódásuk tárgya elsősorban az áram- és a gázár.
Legutóbbi, december 18-ai ülésén a munkacsoport arra kérte Dorkota Lajost, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökét, hogy készítsenek előrejelzést a várható világpiaci árakról.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Rogán Antal akkor közölte: a földgáz és a villamos energia területén is árcsökkenésre számítanak, és az a céljuk, hogy az a magyar fogyasztóknál is érvényesüljön 2014-ben.
A fideszes frakcióvezető arra is kérte az energiahivatal elnökét, hogy kérjen adatokat a magyar szolgáltatóktól. Megjegyezte: a MEKH adatbekérési jogát januárban törvénnyel fogják megerősíteni, adatszolgáltatási kötelezettséget írnak elő, hogy a tényeket ne lehessen eltitkolni se a hatóság, se a magyar fogyasztók elől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


