Rohamkocsival vitték kórházba a fiatal nőt, akit egy budapesti szórakozóhely előtt késelhettek meg.
Rettegésben tölti a napjait a Sziget fesztivál egykori sztárja, a 91 éves Uhrin Benedek és fia: bár kifizettek 9 és félmillió forintot egy panellakásért, májusban mégis utcára kerülhetnek.
Az idős táncdalénekes a lakásmaffia áldozata lett - írta a napokban a Blikk. Uhrin Benedek tavaly azonban eldöntötte: szülővárosából, Gyomaendrődről a fővárosba költözik, hogy még egyszer, talán utoljára felfedezzék, újra beindítsa zenei karrierjét.
A társasházi lakást F. Sándortól vették meg, aki nem is a tulajdonos volt. (A tulajdonos a lakók szerint idős, rokkant férfi volt, de nyoma veszett.) Mellesleg a lakáson volt másfél millió forint közüzemi- és közösköltség-tartozás, amelyről az eladó vállalta, hogy a vételárból kifizeti.
A szerződés aláírása (tavaly november) után derült ki, hogy amúgy megbuherált órán keresztül jön a lakásba az áram, az ingatlan pedig a tartozások miatt még azóta sem került Uhrin nevére.
"Megkaptuk a levelet a végrehajtótól: májusban elárverezik az otthonunkat, és hajléktalanok leszünk. De én nem akarok az utcán meghalni! [...] Kihasználták a fiam betegségét, az idős koromat, és csúnyán átvertek. Pluszban kifizettük a vállalkozónak a lakás takarítását, festetését és a bútorok szállítását, pedig össze is törte a régi cseresznyefa szekrényünket. Folyton újabb számlákat nyújtott be, és a költözéskor eltűnt egymillió forint készpénzünk is, amit egy befőttesüvegben tartottam." Uhrin a bíróságon keres elégtételt.
A lakásmaffia nem kegyelmez
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Jól példázza az ingatlanmaffia módszereit egy korábbi kecskeméti eset. Buki Péter 2010-ben került a kecskeméti kórházba, ahol a bizalmába férkőzött egyik betegtársa felesége. A 45 éves asszony gyakran meglátogatta, és szóba került, hogy Péter vevőt keres az anyjától örökölt lakásra. A nő egy alkalommal az erős gyógyszerek hatása alatt álló férfit elcipelte egy ügyvédi irodába, ahol azt mondta: segít az eladásban, ehhez azonban egy megbízási szerződést kell aláírnia.
Valójában egy adásvételi szerződést íratott alá a sértettel, mely szerint 4 millió forintért megvásárolta és ki is fizette a Botond utcai lakást. A férfi egyetlen forintot sem kapott, végleg elvesztette a lakását, mert azt a szerződés alapján átvezette a földhivatal a csaló nevére, ő pedig egy hónap múlva 4,3 millió forintért eladta egy jóhiszemű vevőnek, aki azonnal be is költözött Péter örökségébe.
A nő ellen nemrég emeltek vádat, a kecskeméti ügyészség álláspontja az, hogy a férfit tévedésbe ejtette az asszony. Az ügyvédről viszont nem csak a kamara, hanem az ügyészség is azt mondja, hogy nem követett el bűncselekményt.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








