12 °C Budapest

Lebuktak az áramtolvajok Komádiban és Zsákán

MTI
2013. március 1. 14:02

Áramtolvajokat fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Komádiban és Zsákán. A négy férfi közül hármat gyorsított eljárással el is ítéltek - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Kovács Károly ismertetése szerint csütörtök hajnalban három komádi férfit tetten értek helyi rendőrök. A három férfit, akiket elfogtak és meghallgatásukat követően őrizetbe vettek, bíróság elé állították. A Berettyóújfalui Járásbíróság gyorsított eljárással kettőjükre közmunkát, míg harmadik társukra - haladékkal - elzárást szabott ki. Áramtolvajt értek tetten csütörtökön Zsákán is, a 27 éves gyanúsítottat őrizetbe vették - tette hozzá a szóvivő.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?