Nem tudtak békülni: 40 milliós örökségük lett oda

MTI
2012. november 11. 17:00

Elpereskedi három brit testvér egész örökségét, amiért már három éve harcol: jogi kiadásaik már csaknem elérik a követelt összeget.

Két nővér és fivérük küzd a 120 ezer fontos - 42 millió forintos - örökségért, amelyet anyjuk hagyott hátra, miután 80 éves korában elhunyt. A fivér és egyik testvére szerint anyjuk első végrendelete az érvényes, amelyben egyenlő részt hagyományozott három gyerekére. A másik lánytestvér szerint azonban a második végrendelet az érvényes, amelyből kirekesztődött a fivér.

A férfi vele szövetséges lánytestvérével megtámadta az utóbbit, azzal érvelve - és szakértői véleményekkel alátámasztva -, hogy anyjuk a második végrendelkezésekor már nem volt szellemileg egészen beszámítható. Ennek egy bíróság már helyt adott, ám a másik lánytestvér fellebbezett a döntés ellen - adta hírül a The Daily Mail című brit lap.

Az ügyben elnöklő bíró értékelése szerint a jogi költségek már olyan tetemesre nőttek, hogy lassan nem marad semmi, amiért érdemes pereskedni. Hozzátette, hogy az ügy legnagyobb kárvallottja az a lánytestvér, aki a legjobban rászorulna a pénzre, és aki mindkét végrendeletben kedvezményezett.

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?