A végleges adatok szerint több mint négyezer érvényes pályázatot fogadott be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a napkollektoros pályázaton, az átlagos támogatási összeg 650 ezer forint volt - értesült a Napi Gazdaság.
A beérkezett 5686-ból összesen 4275 érvényes pályázatot fogadott be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a májusban zárult, az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer napkollektorrendszerek kiépítését támogató kiírásán − tájékoztatta a napilapot a tárca. Az NFM szerint 4 ezer pályázatnál született már meg a támogatási döntés, ami az eredeti keretösszegnek megfelelő, közel 3 milliárd forint támogatási értéket jelent. A minisztérium úgy kalkulál, hogy a több mint négyezer támogatási döntéssel rendelkező pályázat 6,5 milliárd forint értékű beruházást eredményez majd.
A kifizetések már elkezdődtek, illetve folyamatban van az elszámolások benyújtása és azok felülvizsgálata is. Az utófinanszírozású programban azonban elképzelhető, hogy a teljes összeget mégsem fizetik ki, hiszen az NFM szerint a folyósítás alapfeltétele, hogy a nyertes pályázó az előírásoknak megfelelően és hiánytalanul nyújtsa be a beruházáshoz kapcsolódó számlákat és az azokat összesítő elszámolást.
A pályázók átlagosan több mint 650 ezer forint támogatást igényeltek, az átlagos beruházási költség pedig 1,43 millió forint. A pályázatot tavaly októberben írták ki, majd többszöri meghosszabbítással május közepére merült ki a rendelkezésre álló keretösszeg. A pályázati forrás a teljes beruházási érték 50 százalékát fedezhette, lakásonként legfeljebb 800 ezer forint vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatáshoz juthattak a napkollektoros rendszerben gondolkodók.
Az NFM adatai szerint a támogatásra jogosult nyertes pályázók túlnyomó többsége − több mint 99 százaléka − magánszemély, és csak a fennmaradó egy százalékon osztoznak fele-fele arányban a társasházak és többlakásos ingatlanok. A támogatásra jogosult pályázatok több mint 60 százaléka a használati víz előállítását célzó napkollektorok beszerelését célozza, míg a második leggyakrabban előforduló igény − a pályázatok több mint 30 százaléka tartozik e körbe − a használati meleg víz előállítását és a fűtésrásegítés lehetőségét is kombináló rendszer kiépítésére érkezett.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


