Egymilliós jutalom: ő lett az év belsőépítésze

Pénzcentrum2012. május 17. 09:35

2011-ben "Az év belsőépítésze" címet Csavarga Rózsa érdemelte ki a MoM Kulturális Központ rekonstrukciójával - írja az építészfórum.

"Csavarga Rózsa különös tehetsége, hogy bármely stílusú és korú épületbe is helyezi be saját enteriőrjeit, azok egyszerre képesek azonosulni a ház jellegével, "építészeti akaratával", egyben belsőépítészetével új hangulatot, a jelen igényeit, új használati értéket tud teremteni, hallatlanul biztos mesterségbeli tudással és formaérzékkel. Így maradt a MoM épülete egy adott kor jele és a jelen értéke." - méltatta dr. Finta József, Kossuth-díjas építész a nyertes pályaművet.

A díjazott dr. Finta Józseftől, a zsűri elnökétől és az alapítótól, Laki Pétertől a kitüntetést tanúsító aranyozott bronz emlékplakett mellett egymillió forintos jutalmat vehetett át.

"Az év belsőépítésze" elismerést a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda az általa kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékkel bíró belsőépítészeti munka tervezőjének. Idén összesen 9 pályamű érkezett be, mely számszerűen jóval kevesebb, mint az elmúlt évek pályázatai.

 

Címkék: