13 °C Budapest

Hadjárat a benzinturizmus ellen: ez az eredménye

Pénzcentrum
2012. április 19. 17:05

Csökkenő forgalom, kevesebb várakozás, több benzin - nagyjából így összegezhető a NAV hadjárata, melyet az ukrán határszakaszon indított az üzemanyag-turizmus visszaszorítása érdekében.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által az bevezetett intézkedések következtében a határátkelők forgalma 24 százalékkal, az átlagos várakozási idő 46 százalékkal, a behozott üzemanyag mennyisége pedig 32 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei legális üzemanyag kutakon értékesített benzin mennyisége az intézkedés bevezetését megelőző egy év alatt 11,7 százalékkal, míg a gázolajé 4,3 százalékkal nőtt annak ellenére, hogy országosa mindkét üzemanyag forgalma visszaesést mutat.

Az ukrán határszakaszon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal március elejétől fokozottan ellenőrzi az üzemanyag vám- és adómentes, magáncélú behozatalát. Ennek összetett feltételi:

  • a behozatal kizárólag alkalmi jellegű és
  • az üzemanyagot személyes használatra hozzák be és
  • az üzemanyagnak sem a jellege, sem a mennyisége nem utal kereskedelmi mennyiségű behozatalra.

Amennyiben a feltételek valamelyike nem teljesül, az üzemanyag csak jövedéki adó és általános forgalmi adó megfizetése után hozható be Magyarország területére!

Az ellenőrzés tapasztalatai, valamint a magyarországi üzemanyagtöltő-állomások az intézkedést megelőző egy éves időszakra vonatkozó forgalmi adatainak elemzése alapján az alábbiak állapíthatóak meg:

  • Benzinforgalom: Az Észak-alföldi régióban vizsgált megyékben a benzinforgalom összesítve, az előző év március havi adataihoz képest 0,59 százalékkal emelkedett, ebből a legnagyobb mértékű növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, ahol 8,75 százalékot tett ki. Az éves országos átlaghoz viszonyítva ez 11,7 százalékos növekedést jelent. (Országosan az értékesített benzin mennyisége ugyanezen időszakra 3 %-os csökkenést mutat!)
  • Gázolajforgalom: Az Észak-alföldi régióban vizsgált megyékben a gázolajforgalom összesítve az előző év március havi adataihoz képest 5,61 százalék-kal nőtt. Ez különösen jó eredmény az országos adatok tükrében, hiszen az országos átlagos változáshoz képest 7,1 százalékkal emelkedett a gázolajforgalom az észak-alföldi megyékben, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 4,3 százalékos növekedést mutat. (Országosan az értékesített gázolaj mennyisége ugyanezen időszakban 1,52 százalékkal csökkent!)

A vizsgált adatok nyomán elmondható, hogy az országos visszaesés mind a benzin, mind a gázolaj forgalom tekintetében 2012 márciusában továbbra is megfigyelhető, amely az üzemanyag árak folyamatos emelkedésének hatása. Ugyanakkor az országos visszaesés ellenére az Észak-alföldi régióban, továbbra is tapasztalható egy erőteljes dinamikájú növekedés, ami nem magyarázható a szezonális hatásokkal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A magyar-ukrán határon áthaladó utasforgalomban ugyancsak változások figyelhetők meg az intézkedést megelőző egy év vonatkozásában, ugyanis 2011 és 2012 márciusának adatait összehasonlítva kiderül, hogy az Ukrajna felől belépő gépkocsik számában 24%-os visszaesés tapasztalható, míg a behozott üzemanyag mennyisége 32 százalékkal csökkent. A forgalom visszaeséséből következik, hogy jelentősen, 46 százalékkal csökkent az ukrán határszakaszon a várakozási idő (Záhonyban 64 százalékkal!), így turisták gyorsabban léphetnek át a határon.

Figyelembe véve hogy az említett térségben az országos átlagnál is magasabb visszaesés lett volna várható, továbbra is érvényes az a megállapítás, hogy az üzemanyag forgalmazás a határról a legális üzemanyagtöltő állomások irányába tevődik át, köszönhetően a határon bevezetett intézkedéseknek, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a továbbiakban is folytat.

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 9. 07:07