11 °C Budapest

Alternatív energiával fűtik a tolnai óvodákat

MTI
2012. február 19. 10:38

Öt Tolna megyei községben építenek ki az év első felében napenergiát, illetve földhőt hasznosító berendezéseket összesen mintegy háromszáz millió forintos beruházással.

Az alternatív energiát közintézmények áram- és melegvíz-ellátására, fűtésére használják fel, a zöldberuházásokra 85 százalékos európai uniós támogatást nyertek el az önkormányzatok.

Decsen, Bátán, Hőgyészen és Várdombon 30-80 millió forintos ráfordítással napelemeket, illetve napkollektorokat helyeznek el az óvoda- és iskolaépületeken, valamint a polgármesteri hivatalokon, Szakályban mintegy 80 millió forintos beruházással az iskolaépületek szigetelését végzik el, és hőszivattyúkkal váltják fel a gáz- és vegyes tüzelésű kazánokat.

A települések vezetőinek becslése szerint az önkormányzati hozzájárulás a napelemes beruházások esetében 3-5 év alatt, a hőszivattyús beruházásnál 10 éven belül térül meg. Báta polgármestere, Huszárné Lukács Rozália arról számolt be az MTI-nek, hogy a napelemek és kollektorok alkalmazásával mintegy 60 százalékos költségmegtakarítás várható az intézmények áramfogyasztásában.

Botta György, Hőgyész polgármestere elmondta, hogy összesen 213 négyzetméternyi felületen terveznek napelemeket, amelyek összteljesítménye 34,25 kilowatt, további húsz négyzetméteren pedig használati meleg vizet biztosító napkollektorokat helyeznek el. A 2900 fős településen úgy számolnak, hogy az önkormányzati intézmények évi 58 ezer kilowattórás áramfogyasztásának több mint felét állítják majd elő napenergiából, ez az éves, 3,8 millió forintos áramköltségből 2,3 millió forintos megtakarítást jelent.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?