Egészen az elmúlt hétvégéig szokatlanul meleg volt az idő, de a hivatalos fűtési idény kezdetétől, már szeptember 15-étől a távhőszolgáltató és a fogyasztók közötti üzemviteli megállapodások alapján végzi a FŐTÁV a fűtést.
Szeptember 15-étől a FŐTÁV a fűtésszolgáltatást az egyes lakóközösségek üzemviteli megállapodásában rögzített hőmérsékleti értékekhez igazodva indítja el. Amennyiben egy közösség nem rendelkezik megállapodással, vagy az abban foglaltaktól el kíván térni, azt megteheti egyedi írásbeli megrendeléssel. Az üzemviteli megállapodásban rögzítettektől eltérő fűtés indítására vagy leállítására vonatkozó írásos kérést (lényegében megrendelést) azonban kizárólag a közös képviselőktől vagy a közgyűlés által erre felhatalmazott személytől fogad el a szolgáltató.
Október 10-én, hétfőn reggel a főváros több mint 240 ezer távfűtött lakásából 175 ezer 801-ben működött a fűtésszolgáltatás, a fennmaradó mintegy 64 ezer lakásban pedig vagy azért nem, mert a lakóközösség és a FŐTÁV között nem született hőmérsékleti értékhez kötött üzemviteli megállapodás, vagy pedig azért nem, mert a közös képviseletet ellátó személy, illetve a fűtési megbízott a fűtést még nem rendelte meg.
Előfordul bizonyos esetekben, hogy az épületben a lakók még ilyenkor végeznek felújítási munkálatokat, s ezért nem lehet a házban beüzemelni a rendszert. Ilyen például jelenleg a XIV. kerületi Füredi úton egy épület, ahol a kivitelező még dolgozik, ezért 172 lakásban nincs ott fűtés. Egyedül a XV. kerületi Szentmihályi úton van mintegy 614, illetve a XIII. kerületi Gidófalvy utcában 640 olyan lakás, ahol a távhővezetékek előre tervezett átépítése miatt szünetel ma a szolgáltatás, de az esti órákban már lesz fűtés ott is.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








