MTI • 2011. augusztus 10. 17:32
A Tigáz szolgáltatási területén az év első felében közel ötezer gázlopási esetet derített fel, megközelítően ezerrel többet, mint tavaly az év egészében; a gázlopások évente mintegy 9 milliárd forint kárt okoznak a társaságnak - hangzott el a cég szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Kállai László, a Tigáz-DSO Kft. ellenőrzési vezetője a felderített esetek számának jelentős növekedését a hatékonyabb és fokozottabb ellenőrzéssel magyarázta.
Az 1,25 millió Tigáz-ügyfél közül a becslések szerint 40-60 ezren vételezik szabálytalanul a földgázt. A társaság hét megyében szolgáltat, ezek közül Pest megyében és a Nyírség észak-keleti területein fordul elő leggyakrabban a gázlopás. Az esetek felében a gázmérő óra számlálóját állítják vissza. A társaság szakértői felhívták a figyelmet arra, hogy sokszor vállalkozók jelentkeznek "segítséget nyújtani" a gázlopásban, majd utána még zsarolják is a fogyasztót.
A gázlopások felderítési aránya 10-12 százalék. Az ellenőrzések 50 százalékát bejelentés alapján végzi a társaság, ezek felében a gyanú beigazolódik.
A társaság számos új eszközt vet be a felderítésekre. Többek között informatikai eszközökkel elemzik a fogyasztói szokásokat, ipari endoszkópot használnak, hőkamerát, gázmérő-tesztert alkalmaznak, illetve speciális készülékkel ellenőrzik a mágnesezést.
Az idén 75 ezer célzott ellenőrzést végez a társaság, előzetes bejelentés nélkül vizsgálják, hogy van-e gázfelhasználás a mérő megkerülésével, vagy manipulálták-e a gázmérőt. A felhasználónak, vagy megbízottjának jelen kell lennie az ellenőrzéskor, amit jegyzőkönyvben rögzítenek. Az ellenőrzésre elszállított mérőóra igazságügyi vizsgálatánál is érdemes a felhasználónak jelen lennie - hangzott el a tájékoztatón.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ellenőrzés során leszerelt mérőórát pótolják, a gázszolgáltatás folyamatos marad, csak akkor függesztik fel, ha veszélyhelyzet alakul ki.