Jóval kevesebb időbe telik egy átlagos vidékinek megkeresni egy ugyanakkora lakás árát a saját régiójában, mint egy budapesti vagy Pest megyei társának. A lakások átlagos négyzetméterára nagy különbséget mutat országrészenként, de ha a régiós átlagkeresetet is beillesztjük a képletbe, kiderül, hogy hol mennyit kell dolgozni egy lakás megvásárlásához.
2011-ben az ingatlanárak és a jövedelemviszonyok alapján az Észak-Magyarországon élők tudnak a legalacsonyabb áron egy adott méretű ingatlanhoz jutni, legalábbis ha a KSH regisztrált jövedelmekre vonatkozó adatait, és a Duna House legfrissebb, az ingatlanpiaci mozgásokat figyelő Barométerének az értékeit használjuk fel.
Észak-Magyarországon az éves nettó átlagjövedelemből 11,4 négyzetméternyi lakásra futná, míg a sor végén a főváros (8,8 nm) és Pest megye (7,9 nm) áll. A Duna House elemzői szerint Pest megye tekintetében torz a kép, mivel az ingatlanok árát az agglomeráció felhúzza, míg az átlagkeresetet az agglomeráción kívül élők lenyomják, így keltve azt a látszatot, hogy a Pest megyében élőknek kell a legtöbbet dolgozniuk egy egységnyi méretű lakás megvásárlásához.

A számok összevetéséből természetesen nem az következik, hogy az ország északi és dunántúli régióiban élőknek mennyivel könnyebb lenne az élete, hanem inkább arra mutat rá az összehasonlítás, hogy a KSH által regisztrált átlagos jövedelmekhez viszonyítva, az egyes régiókban hogyan mozognak a statisztikai értelemben vett átlagos lakás négyzetméterárak. Magas jövedelemhez magas négyzetméterárak, alacsony jövedelemhez pedig némi szórással alacsony lakás négyzetméterárak kapcsolhatók, leszámítva a már említett Pest megyét, ahol sokan a budapesti jövedelmükkel vásárolnak ingatlant jellemzően az agglomerációban, így rontva az arányosított értéken.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


