Pénzcentrum • 2011. június 8. 17:02
Lázadnak szomszédai Csipa, polgári nevén Ördög Tibor ellen. A Hooligans frontembere ugyanis több mint egy éve nem fizet közös költséget. Tartozása mostanra meghaladta a negyedmillió forintot is. Óvatos becslés szerint az újépítésű többlakásos lakóingatlanok legalább negyede már a társasházzá alakulás előtt jelentős mértékben eladósodik.
A dühös szomszédok a Blikknek elmondták, felháborodtak azon, hogy az énekes helyett fizetik a számlákat. Ugyanis a ház költségeit akkor is ki kell fizetni a szolgáltatóknak, ha az egyik lakó nem egyenlíti ki a közös költséget. A III. kerületi társasházban élőknek elfogyott a türelmük, és drasztikus döntésre szánták el magukat. Néhány napon belül elzárják a vizet a hooliganses zenész lakásában.
A közös képviselő már számtalan módon felhívta Csipa figyelmét az egyre gyűlő tartozásra. Felszólítóleveleket küldött, többször hívta az adóst, de semmi foganatja nem volt a dolognak. A zenész nem is tagadta, hogy tud a tartozásról, amit szerinte mostanra már le is rendeztek.
Mint elárulta, rá és lakótársaira azért nehezednek az átlagosnál súlyosabb költségek, mert a társasház, amelyben él, kétszáz lakásos, de mindössze száz ingatlan kelt el benne.
Gyakori probléma az újépítésű házak rezsitartozása
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Óvatos becslés szerint az újépítésű többlakásos lakóingatlanok legalább negyede már a társasházzá alakulás előtt jelentős mértékben eladósodik. A hivatalos bejegyzést megelőzően az ingatlan még osztatlan közös tulajdonban van, és folyamatosan keletkeznek olyan működési költségek, melyeket a tulajdonosoknak ebben az időszakban is határidőre kell rendezniük. A társasház előzetes alapítása és bejegyzése közötti időszakban azonban a "kvázi" közös képviselet jogi lehetőségei a nem fizetőkkel szembeni fellépésre igen korlátozottak, így a közműszolgáltatók felé keletkező kötelezettségeket nehezen tudják teljesíteni.
Az átmeneti időszakra az osztatlan közös tulajdon szabályai vonatkoznak, ahol a lakóknak birtokhányaduk arányában kell hozzájárulniuk a közös fenntartással járó kiadásokhoz. Az eladósodott, bajba került beruházók azonban - kihasználva a joghézagot, miszerint a tulajdonrészüket nem lehet jelzálogjoggal terhelni -, a saját kötelezettségeiket is részben vagy teljes egészében az új lakókra háríthatják. Az újlakás-vásárlókat pedig hidegzuhanyként éri, amikor több tízezres rendkívüli befizetéseket kell teljesíteniük, mivel az egy tulajdonosra eső rezsiköltség-hányad a szokásos és elfogadható szint többszörösét is elérheti. Az így fizetésképtelenné vált tulajdonosok évekig fogják maguk előtt görgetni azt a jelentős méretűre duzzadt közműtartozást, amit a társasház még a bejegyzése előtt halmozott fel.