Orbán Viktor, korábbi ígéretéhez híven, csütörtökön megkezdte a hozzá érkezett több ezer kérdés megválaszolását a Facebook közösségi portálon. Második témaként pénteken az otthonteremtéssel foglalkozott a kormányfő. A válaszokban kitért a saját otthon fontosságára, a bajba jutott devizahitelesek problémáira, illetve a meglévő otthonok megvédésére is.
"Mindig is azt vallottam, hogy mindenkinek kell egy hely, ahol a maga ura lehet. Ez a saját otthon" - indítja gondolatiait Orbán Viktor. "Egy gyermek akkor válik igazán felnőtté, amikor átélheti a saját otthon megteremtésének és fönntartásának felelősségét. Ezért úgy gondolom, hogy az államnak támogatnia kell a családok otthonteremtését. Ennek szellemében működött 1998-2002 között sikeresen a polgári kormány otthonteremtési támogatási rendszere." - írja Facebook bejegyzésében a kormányfő.
"Nyolc év alatt azonban nem csak ezt a támogatási formát számolták föl a szocialista kormányok, nem csak a gazdaságot tették tönkre, és nem csak az államot adósították el iszonyatos mértékig, hanem azokat is, akik a nehézségek közepette is megpróbálkoztak saját otthont teremteni. A 2002 előtti időszakban támogatott forinthitelek felszámolásával az embereket átterelték a rendkívül kockázatos devizahiteles megoldásokba. A devizahitelezés féktelen elszabadulása az egyik legnagyobb bűn, amelyet az elmúlt nyolc évben elkövettek az emberek ellen. Mi ennek azonnal véget vetettünk: betiltottuk a devizahitelezést, hogy több ember már ne kerüljön bajba" - folytatja elmélkedését a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint most, az új otthonteremtési program indítása előtt, sürgetőbb feladat a meglévő otthonok megvédése. "Eddig a kilakoltatási moratóriummal védtük meg a bajba jutottakat attól, hogy utcára kerüljenek. Senki sem válhat hajléktalanná azért, mert a válság miatt nem tudja fizetni a törlesztőrészleteit. A devizahiteleik miatt rossz helyzetbe kerülők megsegítésére föl fogjuk állítani a Nemzeti Eszközkezelőt. A terveket kidolgoztuk, folynak a tárgyalások arról, hogy a magyar költségvetés és a bankrendszer milyen arányban vállaljon felelősséget a kialakult helyzetért." - hangsúlyozta bejegyzésében Orbán Viktor.
Az opciós jog vagy vételi jog kikötése azt jelenti, hogy a hitel felmondása, vagy lejárata esetén, ha az nem kerül határidőben megfizetésre a jogosult (bank, vagy az általa kijelölt személy) a szerződésben meghatározott áron - mely általában a piaci árnál jóval kevesebb, általában a hitelösszeggel egyező nagyságrendű - egyoldalú nyilatkozattal élhet vételi jogával.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mit is jelent ez? A hitelre szoruló például hitelt kiváltó személy előre aláírja, hogy 10 milliós ingatlanát 6 millió forintért eladja annak a személynek, akit a bank megjelöl, abban az esetben, ha a bank felhívására nem tesz eleget fizetési kötelezettségének. Ha a hitel felmondásra kerül és a megadott határidőn belül nem fizetik ki a hiteltartozást, a bank kijelöl egy vevőt, aki kifizeti az előre maghatározott alacsony vételárat, ezáltal visszafizeti a hitelt és kéri a földhivatalt, hogy a tulajdonjogát jegyezze be. Mivel a tulajdonjog bejegyzéshez - erre az esetre- már előre a szerződésben hozzá kell járulni, a földhivatal az új tulajdonos tulajdonjogát bejegyzi. A hitel igaz, hogy vissza van fizetve, de máris költözni kell. Az önkormányzatnak ebben az estben nincsen elővásárlási joga, nem véd a kilakoltatási tilalom.
A kormányfő megfogalmazott gondolataiban kitér arra is, hogy a maga részéről nem támogat olyan javaslatot, amely a költségvetés kontójára fizeti a bankok által megkötött hitelek árát. "Ez elfogadhatatlan lenne, hiszen akik erejüket megfeszítve fizették a hiteleiket, azok joggal éreznék igazságtalannak ezt a megoldást. Ezért a célunk az, hogy a magyar költségvetés, a bankrendszer, és az adósok arányosan osszák meg a devizaárfolyam elszabadulása miatt bedőlő lakáshitelek költségeit." - közli elképzeléseit a miniszterelnök.
"Nem lesz egyszerű megegyezésre jutni, de tető alá fogjuk hozni a megállapodást" - vélekedik a miniszterelnök. Gondolatait az othhonteremtésről a közösségi portálon azzal zárja, hogy amint a kormány elhárította a több százezer család feje felett tornyosuló veszélyt, utána lehet az otthonteremtés ügyére koncentrálni. "Most, a veszélyhelyzet megoldásáig a meglévő otthonok megmentése az elsődleges célunk." - fejezi be gondolatait Orbán Viktor.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


