3 °C Budapest

Ezért ne vegyél kis lakást Pesten

Pénzcentrum
2011. január 15. 07:02

Budapesten a kis alapterületű lakások négyzetméterára átlagosan magasabb a nagyobb alapterületű lakásokénál világított rá a Portfolio.hu elemzése. A felmérésben két budapesti utca közel ezer ingatlanjának nyilvános kínálati lakásárait hasonlították össze 2009 és 2010 között, hogy megtudják, hogy a lakásukat eladni szándékozók hogyan árazták be ingatlanjaikat az elmúlt egy év során.

Az internetes keresőportálokon megtalálható kínálati lakásárakat használva tettek kísérletet az elemzők arra, hogy közelebbről megvizsgálják két budapesti utca lakáspiacát. A Thesys Csoport által elemzett kínálati adatok alapján keresték a választ arra a kérdésre, hogy hogyan változtak a kínálati lakásárak 2009. második negyedéve és 2010. második negyedéve között.

Az elemzéshez a Damjanich utca esetében 704, a Bartók Béla út esetében 217 lakáshirdetés adatait használták fel az elemzők, mely már egy tisztított állomány, azaz felső és alsó 10 százalék kikerült a felhasznált kínálati állományból. A hirdetések között nem csak a jelenleg aktív hirdetéseket, hanem a már lekerült lakáskínálatokat is figyelembe vették, a hirdetések a téglaépítésű társasházakra vannak szűrve.

Csökkenés Pesten

A pesti oldalról a VII. kerületben található Damjanich utcát választották ki közelebbi vizsgálatra az elemzés során. Az utcában eladásra meghirdetett téglaépítésű lakásokat alapvetően három kategóriába osztották fel: 50 nm-nél kisebb lakásokra, 50-75 nm közötti lakásokra és 75 nm-nél nagyobb lakásokra.

A legtöbb részpiacon tapasztalható trend itt is megfigyelhető, vagyis, hogy a kis alapterületű (50 nm-nél kisebb) lakások négyzetméterára magasabb a nagyobb alapterületű lakásokénál. A legkisebb kategóriában az átlagos négyzetméterár 2010. második negyedévében 267 ezer forint volt, míg az 50-75 nm-es kategóriában 253 ezer, a 75 nm fölöttiben pedig 261 ezer. Ez utóbbi egyben azt is jelenti, hogy a Damjanich utcában nagy (75 nm-nél nagyobb alapterületűek) lakások arányosan drágábbak, mint a közepesek. Ez vélhetően abból is fakad, hogy a vizsgált időszakban átlagosan másfélszer több eladatlan lakás volt a középső kategóriában, mint a nagy lakások kategóriájában.

 


A nagy lakások Damjanich utcai népszerűségét a kínálati árak változása is alátámasztja, hiszen amíg a kis és a közepes méretű lakások átlagos kínálati ára 2009. második negyedéve és 2010. második negyedéve között egyaránt kb. 3-3 százalékkal csökkent, addig a 75 nm-nél nagyobb téglalakások négyzetméterárai 5 százalékkal emelkedtek ezen időszak alatt. Ráadásul a kis és a közepes méretkategóriában a kínálati árak a vizsgált időszak végére érték el mélypontjukat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Budán is a nagy lakásokat keresik?

Bár nyilvánvalóan a két utca kínálati árait nem tekinthetjük reprezentatívnak az egész budapesti lakáspiacot illetően, azonban elgondolkodtató, hogy a budai oldalról kiválasztott Bartók Béla út esetében is a Damjanich utcában tapasztalt főbb trendek figyelhetőek meg. A Bartók Béla úton is a kis lakások négyzetméterára volt a legmagasabb átlagosan a 2010. második negyedévében (327 ezer ft), s ezt követik a nagy - 75 nm-t meghaladó - lakások (296 ezer ft), majd a közepes - 50-75 nm közötti - lakóingatlanok (291 ezer ft).

 


A kínálati lakásárak alakulása is a Damjanich utcaihoz hasonló mintát követi, vagyis 2009. második negyedévétől 2010. második negyedévéig a nagy alapterületű lakások négyzetméterárai növekedtek a legnagyobb mértékben (3.2 százalékkal), melyet a közepes kategória követ 2.5 százalékos emelkedéssel, míg a kis alapterületű lakások kínálati árai ezen időszak alatt kb. 1 százalékkal csökkentek.

 

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?