A kormány döntött a szociális alapú gáz- és távhőtámogatás 2010. évi szabályairól. Ennek értelmében azoknak, akik a támogatásra való jogosultsága 2009. december 31-én fennáll, nem kell új kérelmet benyújtaniuk, ezen esetekben ugyanis a jogosultság 2010. április 30-ig automatikusan (új határozat meghozatala, vagy a határozat módosítása nélkül) meghosszabbodik. Ezzel a rászoruló családok az év leghidegebb hónapjaiban továbbra is kapnak hozzájárulást fűtési költségeikhez.
Ez a szabály azokra is vonatkozik, akik ezen időpontban jogosultak ugyan, de részükre a szolgáltató - a felső támogatási határ (évi 2 000, illetve 4 000 m3) túllépése miatt - már nem érvényesít támogatást.
A kompenzációra 2009. december 31-én nem jogosultak 2010. február 28-ig nyújthatnak be új kérelmet a Magyar Államkincstár (MÁK) lakóhely szerint illetékes Regionális Igazgatóságánál. A támogatás ezen esetekben a kérelem benyújtását követő hónap első napjától, legfeljebb 2010. április 30-ig jár.
Az igénylőlap hozzáférhető a MÁK ügyfélszolgálati irodáiban és honlapján, illetve letölthető innen. A kérelemhez most sem kell jövedelem-igazolásokat mellékelni, csupán nyilatkozni kell a jövedelmekről. A 2009. évhez hasonlóan a kitöltendő igénylőlapon a háztartás minden egyes tagjának adóazonosító jelét fel kell tüntetni (akinek pedig nincs ilyen - pl. gyermekek - ott a "nincs" szót kell szerepeltetni).
Az egyes jövedelmi kategóriák sávhatárai jövőre sem változnak, tehát potenciálisan ugyanaz a kör jogosult az ellátásra, amely az idei évben.
A támogatási mértékek a gáz esetében a 2009. október 1-től érvényes szinten kerültek meghatározásra, a távhő esetében pedig a távhődíjat terhelő ÁFA 18-ról 5%-ra történő csökkentése is figyelembe vételre került (az egyes kategóriákban igényelhető támogatás az ÁFA mérséklése miatti átlagos díjcsökkenés 50%-ával lesz kevesebb), az alábbiak szerint:

A 2010. április 30-ig terjedő időszakra járó támogatás - az éves fogyasztás arányában - 1 200 m3, illetve nagycsaládosok esetén 2 400 m3 erejéig vehető igénybe (40 800, illetve 81 600 MJ).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szociális alapú távhőtámogatásra nem jogosult fogyasztók részére a fűtési időszakban járó, havi 1 150 Ft-os távhődíj-juttatás 2010. január 1-től megszűnik (azzal, hogy a juttatás a 2009. december 31-ig felhasznált hő tekintetében utólagosan - a később kibocsátott számlákban - is jóváírásra kerül).
Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


