A bútorvásárlás, meg úgy általában a lakberendezés inkább a nőket hozza lázba, a gyártók azonban rájöttek, hogy érdemes a férfiakat is becélozniuk, így született meg a pasik álmait megvalósító ágy ötlete.
A kifejezetten férfiak számára kifejlesztett ágy többek között beépített hűtési funkcióval bír, abból az elméletből kiindulva, hogy az erősebbik nem képviselőinek jellemzően melegük van az ágyban. Az ágykeret persze beépített TV-t, iPod dokkolót, borhűtőt, de még széfet is tartalmaz, csak hogy semmiért ne kelljen kikelni belőle.

Persze kérdéses, hogy recesszió idején mennyire kelendőek ezek a termékek, melyek esetében még a matracért is képesek 50 ezer dollárt elkérni. Az International Sleep Products Association adatai szerint a 2 ezer dollár feletti matracok forgalma mindössze 7,6 százalékot tett ki 2008-ban.
A férfiak célbavétele azonban nem elfuserált ötlet a gyártók részéről, mert bár ugyan a nők gyakrabban vásárolnak, a férfiak azonban technikai eszközökről van szó, a férfiak hajlandóak magasabb összeget is kifizetni.
Az egyik legismertebb bútorgyártó a Hollandia International, amely tavaly szeptemberben dobta piacra igazi high-tech ágyát. A széf beépítésének ötlete onnan jött, hogy sok férfi szereti éjjel maga mellett tudni fegyverét, természetesen biztonságban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az autók, illetve sport szerelmesei is találnak azonban megfelelő fekhelyet, hiszen a Lamborghini - egy olasz matracgyártóval, a Magniflex SpA-val karöltve - elkészítette saját, 2000 dolláros matracát, melyet a legutóbb Las Vegas-i bútorvásáron mutattak be.
De akadnak olyan gyártók is, akik a testedzésről hazatérő férfiakra gondolnak: és izomlazító, hőmérsékletszabályozós matracokat árulnak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


