A Nemzeti Nyomozó Iroda több mint száz olyan ügyben indított vizsgálatot, ahol a feltételezések szerint a pénzügyi vállalkozások eleve azért adtak kölcsönt, hogy megszerezzék az ügyfelek ingatlanát - írja a Népszabadság.
Az esetet a PSZÁF is megerősítette: tavasszal már ők is vizsgálatot indítottak néhány kisebb, lakossági hitelezéssel foglalkozó cég ellen, akik tisztességtelen feltételek mellett adtak kölcsönt.
Ezek a vállalkozások refinanszírozott hitelnyújtók, vagyis egy nagyobb banktól felvett hitelt adják tovább ügyfeleiknek, enyhébb feltételekkel, olyanoknak, akik bankoktól nem kaphattak kölcsönt.
A megállapodásokat úgy kötötték, hogy ha az ügyfél két hónapig nem fizette a törlesztőrészletet, a cég bármikor felmondhatta a szerződést, miközben a hitel fedezetéül szolgáló ingatlanra vételi opciót jegyeztek be. Ha nem fizetett az ügyfél, általában a forgalmi érték 45-50 százalékáért került a vállalkozás tulajdonába az ingatlan, ami sokszor még a felvett hitelt sem fedezte, tehát a kilakoltatás után még több millió forint tartozása maradhatott az ügyfeleknek.
A Magyar Hitelszövetség becslése szerint tucatnyi társaság az utóbbi két-három évben három-ötezer ilyen megállapodást üthetett nyélbe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha a pénzügyi felügyelet és a nyomozó hatóság vizsgálata a károsultakat igazolja is, akkor sem lesznek könnyebb helyzetben, hiszen az ingatlanokat jellemzően továbbadták a cégek, így a harmadik-negyedik tulajdonostól már nehéz lesz visszakövetelni a lakást.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


