Ahogyan az emberi kapcsolatokra, úgy a kertekre is igaz, hogy csupán lakva ismerszik meg, így csak többhetes együttlétet követően lehet arra rájönni, miért foltos a fű, vagy miért pusztul ki mindig egy bizonyos helyen a palánta - írja a Népszabadság.
A mások által már lakott ház melletti régebbi kerttel egyszerűbb a helyzet, így még a nem hozzáértő is felmérheti, mit várhat el a kerttől, vagy folytatja, amit az előző tulaj megkezdett, vagy teljesen új kertet épít. Az új házaknál viszont már bonyolultabb a helyzet. Szerencsésebb esetben a kivitelező a kert berendezéséről is egyeztet a leendő tulajdonossal, azonban ha ez nem történik meg, akkor a házhoz, házrészhez tartozó kert olyan lesz, amilyet a tervező akart, vagy ahogy sikerült a gyepet elvetni, a fákat, cserjéket elültetni.
Itt újfent a szerencsére van szükség, ugyanis, ha ezt profi tervezte és végezte el, akkor várhatóan nem lesz gond, ha viszont nem, akkor például az építési vállalkozó tette ezt meg, akinek csak annyi számít, hogy az eladáskor pofásan nézzen ki a telek. Ha még az építkezés előtt tudunk egyeztetni, úgy még időben szóljunk, mi az, amit ne írtsanak ki a kertből, így óvjuk meg a fákat, hiszen nekünk akár évekbe, évtizedekbe is telhet, mire újra ekkora fánk lesz.
A legtöbb új építésű ház melletti kertről első körben azt kell megtudni, hogy a talaj előkészítését, a növények telepítését, a műszaki tárgyak építését ki végezte. A legtöbb baj akkor fordulhat elő, ha nem profi kertészeket alkalmaznak, ha nem megfelelő a gyep talajának előkészítése, nem a kert használatának megfelelő fűmagot vetnek, rosszul kezelik, vagy raktározzák az évelő növényeket, s nem mindig a megfelelő módon készítik a kiülőket, játszó eszközöket, vízi kerteket, öntözőberendezéseket.
Amit nem árt jól megjegyezni, hogy a növényekre eredési, műszaki, épített dolgokra pedig 1 éves teljes körű garancia jár. Az olyan, egyedileg beazonosítható műszaki berendezésekre, mint a telepített öntöző, vagy medence több éves garancia is jár, melynek azonban az a feltétele, hogy a gyártó előírásai szerint történjen a beépítés, és értelemszerűen így is használják.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A bajok azonban nem az első hetekben derülnek ki, különösképpen akkor, ha késő ősszel költöznek az új lakásokba. Nem egyszerű például eldönteni, hogy a telepítést követően fél évvel mi történt a foltosodó gyeppel, vagy kinek a hibája, hogy minden harmadik növény kiszárad a sövényben. Egy ásó segítségével átvételkor megállapíthatjuk, hogy a gyepet az építés közben halmozódó, szétterített sittre, hulladékra vetették, vagy nem lesz vele baj.
Az előre elkészített kertekbe ültetett tűlevelűeket, tujákat is érdemes megvizsgálni, egy óvatos mozdulattal meg kell markolni, s meghúzni a fiatal növényt, melynek nem lenne szabad kijönnie a földből.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.