A fogyasztók által bejelentett panaszok rekord szintet értek el az utóbbi időszakban Nagy-Britanniában, soha ennyi gond nem volt még a vízszolgáltató cégekkel és a számlázási rendszerekkel. Az iparági ellenőrző testület szerint 273 panasz érkezett be csak áprilisig, ami 11 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
A hirtelen megnövekedett panaszokért néhány cég felelős mindössze, ahol nemrégen vezettek be új számlázási rendszert. A Souther Water-nél emiatt 155 százalékkal emelkedett az elégedetlen ügyfelek száma. Az Anglian Water-nél ugyanezen ok miatt 56 százalékos volt az emelkedés, a South East Water vállalatnál pedig 55 százalékos.
Emellett azért voltak olyan cégek is, ahol jelentős mértékben csökkent az elégedetlenség. Az ellenőrző testület, a Consumer Council of Water vezetője szerint aggasztó, hogy mindössze néhány cég felelős a hirtelen nagymértékű növekedésért. A három cég számlázási problémái nélkül ugyanis összességében csökkenést mutatott volna a panaszok száma.
Alapvető gond az is, hogy a fogyasztók egyelőre nem tudják megválasztani a szolgáltatójukat, emiatt kénytelenek elviselni az átlag alatti szolgáltatást nyújtó cégeket is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


