A mai napon kerül átadásra a XIII. kerületben egy 54 önkormányzati bérlakást magában foglaló épület, miközben a városrész a nemrégiben elkészült, s 2010-ig szóló programjában 200 bérlakás építését tervezi. Ezzel szemben az országban már hosszú ideje alig épül hasonló ingatlan, az önkormányzati tárcánál már dolgoznak azon, hogy megélénküljön az építési kedv - írja a Világgazdaság.
A XIII. kerületben egyébként már az elmúlt években is több lakás épült, mint Budapest többi városrészében. Várhatóan szeptemberben ülésezik majd a Nemzeti Lakásügyi Tanácsadó Testület, munkájának meghatározó eleme lesz majd a bérlakásépítés, s a bérlakásfüggő lakbér-támogatási rendszer átalakítása.
Csider László, az Önkormányzati Minisztérium lakásügyi titkárságának vezetője úgy nyilatkozott, hogy az előkészületek már régóta zajlanak a tárcánál. A kiindulópont szerint akkor éri meg bérlakásokat építeni, ha ezekre jelentős kereslet mutatkozik, aminek pedig az a feltétele, hogy az állam támogassa az érintetteket, így alaposan át kell gondolni a lakbér-támogatási rendszert.
Célszerű lehet a 14 ezer forintos támogatási összeget (7-7 ezer kapható az államtól, illetve az önkormányzatoktól) legalább 25 ezerre emelni. Emellett a jogosultsági kör kiszélesítésére is szükség volna, ugyanis jelenleg csupán a rászorultak szociális törvény alapján meghatározott köre juthat segítséghez. A program egy olyan rendszerben lehet működőképes, amelyben a költségvetési támogatás tervezhető.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.