A közepes méretű dél-pesti kerület csendes, kertvárosias övezetekkel várja a költözni vágyókat. A városközpont mellett a Duna közelében is új beruházások indultak, de a régebbi építésű tégla lakások, a közepes méretű panelek és a családi házas övezetek mind-mind megoldást kínálhatnak a lakáskeresőknek. Szakértők szerint érdemes szétnézni a kerületben, mert ugyan távolabb esik a belvárostól, de a kedvezőbb áraknak köszönhetően vonzó lehet a nyugodt, kisvárosi környezetet kedvelő érdeklődőknek.

Pesterzsébet elhelyezkedése a fővároson belül
Pesterzsébet észak-nyugatról Ferencvárossal, észak-keletről Kispesttel, délről Soroksárral határos, nyugati oldalán a Ráckevei-Duna folyik, amelynek túloldalán található a Gubacsi hídon át megközelíthető Csepel. A valamikor a területen fekvő Gubacs falu nevét egy 1067 körül írt monostori alapítólevelében említik először.

A Városháza bejárata Kossuth szobrával
A Duna House helyi irodájának beszámolója alapján manapság megoszlik az érdeklődők véleménye a kerületről. Vannak, akik kedvelik a csendes, kertvárosi környezetet, mások a belvároshoz való közelség miatt inkább a belsőbb kerületeket részesítik előnyben.
A környék egyedi hangulata viszonylag mérsékelt árakkal párosul. A lakótelepeken sok tulajdonos túlárazza a lakását, akár 11 milliót is kérnek egy közepes állapotú, 1,5 szobás lakásért, ennyiért azonban problémás az eladás - hangsúlyozta Murányi Ákos, a cég vezető elemzője.

Az ingatlan.com adatbázisa alapján mintegy 380 panellakást kínálnak eladásra a kerületben, az árak 7 millió forintról indulnak (ez körülbelül 200 ezer forintos négyzetméterárat jelent), de a listában több húszmillió feletti panel is szerepel, a rekorder pedig egy 32,9 millió forintért kínált lakás. A legnagyobb többségben a 10-12 millió forintért kínált panelek vannak, de ezért az árért már 28-32 négyzetméteres új építésű lakást is lehet vásárolni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
34 új építésű projektet találtunk a kis alapterületű lakások négyzetméterára meghaladhatja a 350 ezer forintot, de vannak lakóparkok, ahol az átlagos lakások négyzetméterára fővárosi összehasonlításban is kedvezőnek mondható.
A kerület legkeresettebb részei a Helsinki út és az Attila utca környéke, viszont az itt található kertvárosias környezetben lévő téglaépítésű házakért már magasabb árakat kell fizetni.

A családi házak tekintetében a vásárlók a csendes, alig forgalmas helyeket keresik, ilyen lehet például a Mártonffy utca és környéke. A piaci tapasztalatok szerint főleg a 30 millió forint alatt kínált ingatlanokat lehet rövidebb idő alatt értékesíteni, ám az árplafonhoz közeledve a minőségi elvárások már magasak. A kerületben több százmillió forint feletti házat is kínálnak, az egyik legdrágább egy közelmúltban épült 580 négyzetméteres luxusingatlan 180 millió forintért.
A kerület ingatlanpiaci megítélése kettős, ez tükröződik az adásvételekben is. A már-már vidékies környezetben lévő ingatlanok értékesítése könnyebb, a közepes méretű panelekből és a kedvezőtlen fekvésű régi társasházi lakásokból azonban túlkínálat van. Aki a kerületbe költözik annak számolni kell a belvárostól való távolsággal, ugyanakkor ezen a környéken kedvezőbb áron juthat lakáshoz.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


