14 °C Budapest

Szabad kezet kaptak az önkormányzatok

Pénzcentrum
2008. január 10. 10:19

A társasházak felett az ügyészség gyakorolja a törvényességi felügyeletet, az eladásra kerülő önkormányzati bérlakásoknál pedig a törvény helyett az önkormányzatok határozzák meg a fizetési feltételeket. Egyebek mellett ezek az új szabályok is szerepelnek az Országgyűlés honlapján olvasható lakhatási törvényjavaslatban, amelyet a tavaszi ülésszakon kell majd tárgysorozatba venni - írja az Index.

A magyarországi 4 milliós lakásállománynak mintegy fele társasházban található, illetve szövetkezeti formában birtokolják (40-45 százalékra tehető a társasházakban lévő, és 8 százalékra a szövetkezeti lakások aránya). Jelenleg három külön törvény foglalkozik a lakásokkal, ezek: a társasházi, a lakásszövetkezeti, továbbá a bérlettel, eladással foglalkozó jogszabály, a törvényjavaslat ezt a hármat fogja egybe. A lakáskódexnek is hívott összefoglaló törvény megalkotását az is indokolja, hogy az állami, önkormányzati bérlakások egy része társasházakban található, és több szabály a társasházakra valamint a lakásszövetkezetekre egyaránt vonatkozik.

A társasházaknál a legfontosabb új szabály, hogy felettük - a társadalmi szervezetekhez hasonlóan - az ügyészség látja el a törvényességi felügyeletet, vagyis vizsgálja a társasház működésének, a közgyűlés határozatainak jogszerűségét. Amennyiben az ügyészség jelzésére sem áll helyre a törvényes működés, akkor az ügyész a bírósághoz fordulhat. A lakásszövetkezetek felett eddig is és ezután is a bejegyző cégbíróság gyakorolja a törvényességi felügyeletet.

Jelenleg gyakori probléma, hogy a társasház közös képviselőjét felmenti a közgyűlés, majd hónapokig nem választ helyette újat. Addig pedig senki nem szedi a közös költséget, és nem fizeti a közüzemi számlákat. Az ebből származó bonyodalmakat megelőzendő, a javaslat meghagyja ügyvivőnek a leváltott közös képviselőt mindaddig, amíg újat nem választ a közgyűlés. Van azonban egy végső időhatár: az ügyvivőség legfeljebb két hónapig tarthat.


A lakásszövetkezeti szabályok többsége a korábbi törvényben is szerepelt már, de például az elmaradt közös költségek beszedésének szabályainál a javaslat egyszerűen visszautal a társasházi hasonló probléma kezelésére vonatkozó előírásokra. Ezek pedig a fokozatosság elvén állnak, így csak a folyamat végén lehet jelzálogot bejegyeztetni a tartozó lakására.


A nyugdíjasház-szövetkezetek, valamint az üdülőszövetkezetek szabályai jelenleg szétszórva találhatók meg a jogrendszerben. Ezekre az új törvényjavaslat külön fejezetet szentel. A nyugdíjasházi szövetkezeti tagnak állandó használati joga van egy lakásra, míg az üdülőszövetkezet tagja évente korlátozottan - az alapszabályban meghatározott ideig - használhat egy lakrészt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A javaslat bérletre vonatkozó része továbbra is tartalmazza a magán- valamint az önkormányzati tulajdonú lakások bérbeadásának feltételeit, és csak árnyalatnyi eltéréseket tesz a jelenlegi szabályokhoz képest. Ezek többsége kötelező törvényi előírásokat szüntet meg, és a bérbeadó jogait szélesíti. Így például megszűnik a rendkívüli felmondásra előírt határidőt, és az önkormányzati bérlakások közül csak a szociális alapon bérbe adottaknál mondja ki kötelezően azt, hogy a házastárs is bérlőtárssá válik. A magántulajdonú lakás bérlője jogosult albérletbe adni a lakást (ezt eddig tiltotta a törvény), de csak akkor, ha ehhez a tulajdonos előzetesen és írásban hozzájárult.

Az önkormányzati bérlakások értékesítésekor fennmarad a bérlő elővásárlási joga, de a törvény mindössze annyit mond, hogy "lakott vételáron" kell eladni a lakást. A vételár és a fizetési feltételek meghatározása már az önkormányzat dolga (jelenleg a részletfizetés módját is a törvény határozza meg). A lakott vételár a gyakorlatban a piaci ár felét jelenti.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33