Egész Európában és hazánkban is egyre nagyobb szerephez jutnak az ingatlanközvetítők. Míg néhány évvel ezelőtt Magyarországon csupán az ingatlanértékesítések 15 százalékánál igényelték a közvetítő jelenlétét, addig manapság már minden harmadik ingatlan ügynökségen keresztül kel el.
A globális szinten tevékenykedő Re/Max múlt héten közzétett felmérésében számolt be az Európában jellemző ingatlanközvetítői díjakról. A felmérésben Magyarország mellett a 1,5-5 százlakos díjak szerepeltek, amely megegyezik a Magyar Ingatlanszövetség által ajánlott mértékkel.
A gyakorlat azonban némiképp mást mutat: a nagy hálózatok mellett, melyek általában 3-4-5 százalékos díjakkal dolgoznak, találkozhatunk önállóan tevékenykedő ingatlanügynökökkel, akik már 1-2 százalékért cserébe is elvállalják ügyünket, de vannak olyan ügynökségek is a piacon, akik 6-8 százalékot kérnek el ugyanezért.
Az ügynökségek számára biztonságot nyújtó kizárólagos szerződések esetében azonban körülbelül 3 százaléka a jutalék. A díjak mértékén kívül azonban mindenképpen érdemes odafigyelni a szerződés tartalmára is. Előfordulhat ugyanis, hogy olyan apró részletek felett siklunk el, amelyek később több száz ezer forintunkba kerülhetnek.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.