Néhány hónappal ezelőtt szóltunk arról, hogy az iparosodott országokban az állam megteremtette a fogyasztói csőd intézményét, vagyis annak a lehetőségét, hogy a bajba jutott hitelfelvevők a hitelezők és az állam segítsége folytán meg tudjanak szabadulni felhalmozott adósságuktól.
A megindult fogyasztói csődeljárások száma fontos indikátor nem csupán az állam, de a bankszektor számára is, hiszen jelöli a behajthatatlan adósságok növekedési ütemét. Pontosan ez a tényező okozhat aggodalmat jelenleg a brit bankok számára, a csődeljárások száma ugyanis rohamléptekben emelkedik, és az elmúlt három hónapban, fennállása óta először, elérte a 30 ezret.
Az adósságállomány növekedése egyben azzal is jár, hogy a megtakarítások 47 éve nem látott mélységbe zuhantak, a piacon pedig egyre erősebb pozíciót foglalnak el azok a vállalkozások, akik könnyed szabadulást ígérnek a felhalmozott adósságtól.
Az előzetes becslések szerint még az idei évben körülbelül 750 ezer fix kamatozást választó hitelfelvevő törlesztőrészlete fog közel két harmadával emelkedni, a kétéves kamatperiódus lejárta miatt. Az adatok fényében már egyáltalán nem csoda, ha egyre több vállalkozás próbál szerencsét a hatalmas lehetőséget magában rejtő piacon.
A konstrukció mibenlétéről már szóltunk egy korábbi cikkünkben. A 20 százalékos diszkonttal vásárló és az ingatlant vissza bérbe adó cégek jelentős profitra tehetnek szert a következő időszakban. A szakértők pontosan ezért óva intenek a könnyelmű döntéstől, mert a szegmens jelenleg teljesen szabályozatlan, és a helyzet szülte vállalkozások ifjú kora miatt jól bevált üzleti gyakorlat sem áll rendelkezésre.
Az ingatlanpiaci szakemberek mindenképpen arra figyelmeztetnek, hogy az ügyfelek csakis végső mentsvárként vegyék igénybe a bajbajutottak a vállalkozások által nyújtott szolgáltatást, a visszabérlés időtartamára ugyanis semmilyen garanciát nem tartalmaznak a gyors segítséget nyújtó vállalatokkal megkötött szerződések.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakemberekkel szemben a kereskedelmi bankok jó megoldásnak tartják az adósságállomány felszámolását segítő szolgáltatás igénybevételét, de a piacra jelenleg még erkölcsi aggályok miatt nem lépnek be. Természetesen a bankok számára kényelmes a megoldás, hiszen nem nekik kell vállalni az újrafinanszírozásból adódó költségeket és hátrányokat, sőt számukra ez egy kifejezetten egyszerű és biztonságos megoldást jelent.
Erkölcsi aggályok ide vagy oda, a banki háttér mindenképpen megteremtené a biztonságot a szegmensben, bár a hitelintézeti szabályozás folytán közvetlen tulajdonra nincs lehetőség.
A vállalkozási ötlet egyszerű és megfelelő anyagi háttérrel könnyen megvalósítható, így előfordulhat, hogy hasonló gazdasági helyzetben nálunk is megjelennek majd ezek a vállalkozások. Kérdés csupán annyi, hogy a lakosság anyagi helyzetének javulása tiszavirág életűvé teszi-e a piac ezen szegmensét.

Jön az ingyenes szigetelési pályázat: nem kamu, több tízezer magyar háztulaj lehet jogosult 2025-ben
Már csak a végrehajtási rendeletre és a hivatalos katalógusra vár a piac, hogy elinduljon a felújítási roham: új lendületet kaphat az ingyenes lakossági födémszigetelés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


