Mindenki, aki a megfelelő ingatlan után kutat, szeretne minél gyorsabban naprakész és egyszerűen elérhető információhoz jutni, nem csupán magáról az ingatlanról, de a környezetéről is. A területtel kapcsolatos friss adatok összegyűjtése azonban rendkívül időigényes feladat, így nem csoda, ha a potenciális vevők szíves örömest fizetnek azért, hogy mindezt egy helyen megkapják.
Mióta a Google a tavalyi évben a nagyközönség rendelkezésére bocsátotta térképeit, sok vállalkozás aknázta ki a kínálkozó lehetőséget és átalakította azokat saját céljainak megfelelően. Legutóbb az egyik washingtoni mikrovállalkozás használta fel a Google adta lehetőséget.
A főként földrajzi adatokat tartalmazó portál a Google térképeire épül, ám azokat további két milliárd népességi, vízminőségi, forgalmi és egyéb adattal bővítették ki, az információk frissítése és feltöltése pedig folyamatos.
A cég vezérigazgatója elmondta, céljuk, hogy minél egyszerűbbé és érthetőbbé tegyék az adatokat, amelyeket ily módon bárki igénybe vehet. Az internetes portál adta lehetőségek azonban mindenképpen csábíthatóak lehetnek az ingatlanvásárlók számára. Ily módon könnyedén megtudhatják, hogy van-e iskola az adott ingatlan közelében, mekkora a forgalmi dugó esélye és, hogy milyen minőségű például a víz, amely a csapból folyik.
A szolgáltatásra a jelek szerint rendkívül nagy az igény, az összesen 14 főt alkalmazó cég idénre tervezett árbevétele eléri a 2,5 millió dollárt. A megrendelők között azonban nem csak magánszemélyek vannak, az amerikai kormány is igényt tart a cég által összegyűjtött információra.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hazánkban azonban még várni egy hasonló szolgáltatás megjelenésére, így addig marad az Internet és a több órás böngészés, ha meg akarjuk ismerni a környéket, ahol házat nézünk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


