11 °C Budapest

Itt az újabb őrület - építs falat növényből!

Pénzcentrum
2007. március 26. 16:00

Úgy látszik elérkezett a függőleges kertek kora, a gyártók már nem csupán a bevásárlóközpontokban, intézményekben szeretnék viszontlátni növényfalaikat, hanem "betörnek" az otthonok világába is.

Az Elevated Landscape Technologies a házak hűtésének elősegítése érdekében gyeptetők kialakításával kezdte pályafutását. Most "élő falat" árul, amelyet egy nap alatt fel lehet állítani. A 0,25 négyzetméteres panel 39,99 dollárba (7400 forint) kerül és évelő, illetve egynyári növény-mixet tartalmaz. A vállalat saját bevallása szerint már több mint 10 000 egységet értékesítettek belőle az elmúlt év során.

Az Air Quality Solutions 2005-ben rukkolt elő Naturaire nevet viselő növényfalával, igaz azt kereskedelmi helységekbe szánta. A társaság kisebb, tömegtermelésre alkalmas verzió gyártását tervezi beindítani. Az 1,8 méter magas növényfal reklámját egész biztosan arra alapozzák majd, hogy a fal tulajdonképpen egy rendkívül energiagazdaságos légtisztító "berendezés".

Ugyanakkor a kényelem, és a kellemes látvány mellett némi többletmunkát is igényelhet egy-egy ilyen növényfal. Így például figyelni kell, hogy ne hulljon le az összes föld a falról, illetve a rendszeres metszés sem bizonyulhat könnyű feladatnak. A társaságok maguk hívják fel a figyelmet arra, hogy a trágyázásra és a növényvédelemre is megfelelő figyelmet kell fordítani.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?