Elég ha az előttünk álló hét makrogazdasági eseménynaptárára pillantunk, és azonnal láthatjuk, hogy véget ért a pangással és adat/eseményhiánnyal jellemezhető nyár. Magyar makroadatokból szokatlanul sok fog megjelenni az előttünk álló 5 napban. Ezek közül kiemelkedik a holnap késő délután megjelenő augusztusi előzetes államháztartási hiány, majd szerda reggel az ipari termelés szintén előzetes - júliusi - növekedését ismerhetjük meg. Csütörtökön jelenik meg a második negyedéves GDP felülvizsgálata a KSH-tól, és ekkor ismerhetjük meg az előzetes júliusi külkereskedelmi mérleg hiányt is. Pénteken délután nyerhetünk betekintést abba, hogy a Monetáris Tanács augusztus 22-i ülésén milyen érvek hangzottak el az 50 bp-os kamatcsökkentés mellett és hogyan oszlott meg a szavazati arány.
A régiós piacok mutatói közül ki kell emelni a csütörtöki cseh inflációs (augusztus) és szlovák második negyedéves GDP-növekedési adatokat, míg pénteken a szlovák inflációs (augusztus), illetve a cseh második negyedéves GDP-adatokat. Péntek reggel megtudhatjuk, hogy a törtök központi bank hogyan ítéli meg az irányadó kamatszint mértékét.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fejlett piacok makroadatai közül kiemeljük a szerda délután megjelenő második negyedéves amerikai termelékenységi és termékegységre eső bérköltség (ULC) adatokat, Csütörtökön a Bank of England határoz az irányadó rátájáról, míg pénteken az OECD országok átfogó előrejelző indikátorának alakulásáról kapunk képet.
Kutyának sem kell Rubik Ernő luxusvillája? Megtaláltuk a hirdetést, százmilliókat engedtek az árából
Ismét eladósorba került a II. kerületi Rubik-villa. A bűvös kocka atyjának egykori otthonáért 1,3 milliárd forintot kérnek, majdnem 2 milliárdról lett ennyire leárazva.
Erre kevés magyar gondolt a klímaválság kapcsán: a kertjeinket is tönkreteheti a közelgő katasztrófa
A kerteket sem kíméli a globális klímakatasztrófa: a HelloVidéknek most szakértő mondta el, hogyan és mit tehetünk a nem kívánt hatások ellen.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.