A világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) 260 millió euróval (95 milliárd forint) járul hozzá a csernobili atomerőmű 2025 elején megrongálódott szarkofágjának helyreállítására irányuló erőfeszítésekhez
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett. A diákok túlzsúfolt osztálytermek, tanárhiány, leromlott iskolaépületek és rossz oktatási körülmények miatt tiltakoznak, miközben egyes megmozdulásokon már súlyos összecsapások és gyújtogatások is történtek - összegezte az eseményeket a BBC.
A mozgalom szeptemberben indult a Párizs környéki Créteil egyik középiskolájánál, majd rendkívül gyorsan terjedni kezdett. Október elejére már több száz lycée működését zavarták meg, a tiltakozások pedig Marseille-be, Lyonba, Lille-be, Nantes-ba, Bordeaux-ba és más nagyvárosokba is eljutottak. Anadolu Ajansı
A demonstrációk egyik sajátos formája az úgynevezett blokád, amikor a diákok szemetesekkel, bútorokkal vagy más eszközökkel torlaszolják el az iskola bejáratát. A BBC október 1-jei beszámolója szerint akkor már 1027 lycée-t érintett valamilyen formában a tiltakozás, 222 intézményt pedig konkrétan blokád alá vontak.
A diákok panaszai jóval szélesebbek annál, mint hogy egy-egy órát helyettesítés nélkül kell megtartani. Túlzsúfolt osztálytermekről, rossz állapotú épületekről, kevés vécéről, hiányzó tanárokról és személyzetről, valamint hosszú, megterhelő iskolai napokról beszélnek.
Az egyetemi felvételi rendszer, a Parcoursup is célkeresztbe került. A tiltakozók szerint a rendszer átláthatatlan, növeli a diákokra nehezedő nyomást, és különösen hátrányos lehet a kevésbé tehetős családokból érkező fiatalok számára. A mozgalom ezért fokozatosan túllépett az iskolaépületek állapotán. A diákok egy része már az oktatás egészének finanszírozását, az egyenlőtlenségeket és a fiatalok jövőbeli lehetőségeit is tematizálja.
Egyre több iskola, egyre nagyobb elégedetlenség
A tiltakozás mérete gyorsan nőtt. Az október 6-i országos megmozduláson a francia belügyminisztérium több mint 266 ezer résztvevőről számolt be, miközben a szervezők ennél jóval magasabb, mintegy 450 ezres részvételt becsültek.
Közben az oktatási rendszer több mint 3700 középiskolájának jelentős részét érintette valamilyen fennakadás. Október 8-án az AP szerint 375 iskola volt teljesen vagy részben zárva. A tiltakozás ráadásul a francia elit oktatási intézményeit sem kerülte el. Párizsban olyan nagy presztízsű iskolák diákjai is csatlakoztak, mint a Henri-IV vagy a Louis-le-Grand. Ez arra utal, hogy a mozgalom már nem pusztán a legrosszabb helyzetű iskolák problémáiról szól.
A kezdetben nagyrészt békés blokádok egyes helyszíneken erőszakba fordultak. Iskolák közelében gyújtogattak, Molotov-koktélok és más gyújtóeszközök használatáról is érkeztek beszámolók, a rendőrök pedig könnygázt és más tömegoszlató eszközöket vetettek be.
A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a francia kormány október 7-én felfüggesztette a villanógránátok használatát a diáktüntetések biztosításánál. A döntés előtt komoly felháborodást váltott ki, hogy egy 15 éves fiú elvesztette a kezét egy rendőri összecsapásban Lens városában. A rendőrségi fellépés miatt azóta külön vizsgálatok is indultak. A tiltakozás így már egyszerre szól az oktatás állapotáról és a hatóságok fellépéséről.
A kormány egyre nagyobb nyomás alatt van
Sébastien Lecornu miniszterelnök jelezte, hogy a diákok elégedetlenségét komolyan kell venni, és a kormány október végéig konkrét intézkedéseket ígért. A kormány ugyanakkor egyértelművé tette, hogy az erőszakot nem tolerálja.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A helyzetet nehezíti, hogy Franciaország közben komoly költségvetési nyomás alatt áll. A 2027-es büdzsé körüli vita, az államháztartási hiány és az állami kiadások visszafogásának kényszere miatt a kormánynak nincs könnyű dolga, amikor a tüntetők több pénzt követelnek az oktatásra.
A diákmozgalom egyik legfontosabb sajátossága éppen az, hogy nincs egyetlen olyan döntés vagy törvény, amelynek visszavonásával a válság egyik napról a másikra lezárható lenne. A követelések egyszerre érintik a tanárhiányt, az iskolaépületeket, az osztálylétszámokat, az egyenlőtlenségeket, a felvételi rendszert és a fiatalok jövőjét.
Már nem csak francia ügy
A megmozdulások jelentősége azért is nőhet, mert a mozgalom túlmutat az iskolákon. Egyre több tanár, szülő, szakszervezet és egyetemi hallgató kapcsolódik be, miközben a tüntetések körül zajló politikai vita már Franciaország egész társadalmi állapotáról szól.
A francia diáktüntetések így az eredeti oktatási konfliktusnál jóval nagyobb történetté váltak. Egy olyan országban, ahol a következő elnökválasztás előtt amúgy is éles politikai küzdelem zajlik, a középiskolák blokádjai könnyen egy szélesebb társadalmi elégedetlenség jelképévé válhatnak.
Egyre rosszabb adós az ország
A Vakmajom facebook oldala mutatott rá az ország egyik legnagyobb gazdasági problémájára is. Mint írta, Franciaország a piac szerint már rosszabb adós, mint Görögország vagy Olaszország, hiszen már 4,9% kamatot kell fizetnie a 10 éves állampapírjaira, miközben Görögországnak csak 4,5%-ot, Olaszországnak 4,6%-ot.
„Franciország lett Európa beteg embere, irdatlan a költségvetési hiány, és nincs igazából rendes politikai akarat a lecsökkentésére, ami nagyon fájdalmas dolog, utálja a lakosság. Túl nagy a jóléti állam és túl sok a szociális juttatás, alaposan le kéne vagdalni belőle, ehelyett ehhez nincs akarat, a legkisebb kiadáscsökkentésre lángol az utca, és közben a vérszagot kapott széljobb és szélbal is nyudíjkorhatár csökkentéssel (sic!) kampányol, levinnék 60 évre (miért nem egyből 40-re?), ami teljes kiadási katasztrófa, költségvetési öngyilkosság - a korhatárt emelni kéne" - írta a Vakmajom nevű közösségi oldal.
Hozzátette, hogy megoldás nincs, ezt csak egy rendes kötvénypiaci válság tudná kikényszeríteni, amikor az állam finanszírozhatatlanná válik, és nincs mese, meg kell csinálni a költségvetés gatyábarázását. Kérdés szerinte az, hogy ezt a válságot hagyja-e a kialakulni az európai jegybank, mert mindig be szokott avatkozni megmentéssel, és épp ez a baj, a politikusok rá vannak szokva a kimentésre, ahelyett, hogy lecsökkentenék a hiányt kezelhető szintre. „Szóval jó nagy probléma van, megoldás egyelőre nincs - egy újabb megmentősdi megint csak elodázza a megoldást" - összegezte az elemző.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







