Megesik, hogy a gyerekek számára egy régi kőfal többet mond minden mesénél. Ahol a történelem nem unalmas lecke, hanem izgalmas kaland, kardcsörtével, csigalépcsővel, panorámával.

Megszólalt a PDSZ a bombariadó kapcsán: sok intézmény ezt nem is tudja, pedig rengeteg diákot érint
Az elmúlt időszakban több száz iskolát érintő bombariadók miatt kialakult helyzettel kapcsolatban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) állásfoglalást adott ki. A szervezet többek között az elmaradt tanórák pótlásáról, a pedagógusok és diákok mobilhasználatáról, valamint a bombariadók kezelésének módjáról fejtette ki véleményét - hívta fel rá a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
A PDSZ közleménye szerint a nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében a bombariadók miatt elmaradt tanórákat nem szükséges pótolni, amennyiben az előírt tananyag átadása és elsajátítása más módon megoldható. A szervezet álláspontja szerint a jelenlegi helyzetben ez a feltétel teljesül.
A szakszervezet emellett kéri a pedagógusok mobilhasználatát korlátozó rendelkezések visszavonását. Érvelésük szerint a gyors és hatékony információátadás, valamint az azonnali intézkedések meghozatala érdekében fontos, hogy a tanárok használhassák mobiltelefonjaikat. Hasonló okokból javasolják, hogy a diákoktól se vegyék el eszközeiket, hiszen vészhelyzetben így tudják elérni őket szüleik.
A PDSZ kifogásolta azt a gyakorlatot is, miszerint a bombariadók során kiérkező rendőrök a pedagógusok bevonásával vizsgálták át az intézményeket. "Kérjük, hogy senki ne adhasson utasítást az oktatási intézményekben dolgozóknak, hogy termekben bombát keressenek, sőt legyen számukra egyértelműen tilos" - fogalmazott a szervezet.
Az üggyel kapcsolatban több kritika is megfogalmazódott, miszerint egyes intézményekbe csak néhány rendőrt küldtek ki a gyanús tárgyak felkutatására, és ehhez a tanárok segítségét kérték. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) erre reagálva közölte, hogy a pedagógusok helyismerete miatt kérték közreműködésüket. Az ORFK szerint "ők tudják a leginkább az adott területen eldönteni, hogy az ott lévő tárgy az már hosszú évek óta a berendezésnek a részét képezi-e".
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyeket fokozatosan vizsgálták ki, és első körben elegendőnek tartották a rendőri vizsgálatokat. A helyzet kezelésével kapcsolatban azonban továbbra is számos kérdés merül fel, amelyekre a szakszervezet és az érintett hatóságok várhatóan a közeljövőben keresik majd a megoldást.

Állami ösztöndíj feltételei 2025-ben: kinek jár állami ösztöndíj és mikor szükséges a visszafizetése
A felsőoktatásban tanulók számára az állami ösztöndíj jelentős anyagi támogatást jelent, de szigorú feltételekhez kötött. Nézzük meg, mik ezek és kinek jár pontosan ez a...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


