Főszabály szerint az egyetemisták és főiskolások után már nem járna a családi pótlék.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája megerősítette, hogy 2023 szeptemberétől a modellváltó egyetemek diákjai számára megszűnt az Erasmus programban való részvétel lehetősége - számolt be róla az RTL Híradó.
Több korábban átalakított egyetem, úgy mint például a Corvinus, a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem is visszaigazolta, hogy diákjaik az Erasmus helyett az állami Pannónia programmal folytathatják tanulmányaikat külföldön. A Magyarországon elérhető ösztöndíjakról korábban egy körképet is készítettünk.
A Pannonia Ösztöndíjjal a Corvinuson például ebben a tanévben 700 diák tanul külföldön, de a korábban elérhető partnerintézményeknek csupán 80 százaléka volt hajlandó együttműködni az új állami struktúrával.
A 21 magyarországi egyetem közül, amelyek az Erasmus-programban részt vettek, 18 egyetem szerződése hamarosan lejár. Ha nem sikerül új megállapodást kötni, a hallgatók és a kutatók is eleshetnek az Európai Uniós forrásoktól. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter már januárban elismerte, hogy a tárgyalások az Erasmus pénzekkel kapcsolatban megrekedtek.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.