Főszabály szerint az egyetemisták és főiskolások után már nem járna a családi pótlék.
A szűk többség támogatja a mobiltelefonok iskolai használatának a szabályozását, de azt nagyon kevesen hiszik, hogy ez megoldja a problémákat - írja a Népszava.
Miközben a magyarországi lakosság túlnyomó része (88 százaléka) inkább azzal ért egyet, hogy a különböző okoseszközök használatát be kellene építeni a gyerekek oktatásába, a többség mégis inkább egyetért az okoseszközök iskolai használatának rendeleti szintű korlátozásával – derült ki a Publicus Intézetnek a lap megbízásából készített friss, reprezentatív felmérésből.
A kutatás elmondja, a szeptember 1-jétől hatályos rendelet alapján, főszabály szerint a diákoknak a tanítási nap elején le kell adniuk telefonjaikat, a válaszadók 40 százaléka ezzel teljes mértékben, további 13 százalékuk inkább egyetért. A korlátozást abszolút elutasítók aránya 35 százalék, azoké pedig, akik inkább nem értenek egyet a rendelettel, 10 százalék.
A válaszadók többsége (65 százalék) szerint az egyik legnagyobb probléma a gyerekek okostelefon-használatával, hogy elvonja a figyelmüket más, fontosabb tevékenységektől, további 46 százalékuk szerint rossz hatással van a baráti, szociális kapcsolatokra, 45 százalékuk pedig úgy véli, hogy függőséget okoznak.
Mit mondtak a Pénzcentrum olvasói?
A témával kapcsolatban a Pénzcentrumon is kérdeztük olvasóinkat, itt a válaszadóink közel kétharmada üdvözli a döntést, szerintük a telefon nem való az oktatási intézményekbe."Érdekes, hogy iskolai végzettség szerin óriási különbségeket nem tapasztaltunk, a legfeljebb általános iskolát végzettek 61,76 százaléka, a legmagasabb képzettséggel rendelkezők 55 százaléka ért egyet a döntéssel" - írtuk szeptember eljén.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.