A Nyíregyházán tartott rendezvényen húsz cég vesz részt, az érdeklődők több helyszínen ismerkedhetnek meg a közép- és felsőfokú szakmák világával.
A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár szerint veszélyesek a gyerekekre, és jobb, hogy önként távoztak azok a gyermekvédelemben dolgozók, akik nem írták alá a kifogástalan életvitel ellenőrzésére vonatkozó adatlapot - nyilatkozta a politikus a Népszavának.
Fülöp Attila államtitkár szerint az, aki megtagadta az együttműködést (ez a gyerekvédelmi főigazgatóság adatai szerint az oktatási intézményekben dolgozók több mint 6 százaléka), „valami olyat akart elrejteni, amiből kiderülhet, hogy alkalmatlan az állami gondozásban lévő gyermekek nevelésére”.
Veszélyes a gyerekekre, jobb, ha önként távozik, aki nem vállalja az adatlap aláírását az életvitelének ellenőrzésére
– mondta a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a lapnak.
Korábban a Pénzcentrumon beszámoltunk róla, hogy az új törvény nemcsak a pedagógusok körében vált ki elégedetlenséget, rengeteg nevelőszülő is felmondott azok után, hogy az új gyermekvédelmi törvény értelmében átvilágításnak kellene alávetniük magukat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Fülöp Attila kiemelte, hogy szerinte a gyermekvédelmi törvény minden alkotmányossági próbát kiáll, majd hozzátette, hogy eddig összesen 2 291 kifogástalan életvitel ellenőrzést zártak le, ebből négy esetben állapítottak meg kifogásolható életvitelt, amely főleg a büntetett előéletre vonatkozó adatokból derült ki. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatás vagy további alkalmazás kérdésében minden esetben a munkáltató hozza meg a végleges döntést.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.