A Pesti Központi Kerületi Bíróság friss ítélete érvénytelennek nyilvánított egy devizaalapú hitelszerződést, az adós javára döntött az MBH Bankkal szemben.

Az eduline szerint egyetemisták több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, hogy olyan megélhetési költségeket fedezzen, mint például a lakhatás, könyvek, étkezés és szórakozás.
Az portálon közölt felmérésből kiderült, a hallgatók 15%-a alkalmi munkát végez, míg 42%-uk folyamatosan dolgozik, akár részmunkaidőben is. Az anyagi okok dominálnak, hiszen a diákok 46%-a azért vállal munkát, hogy megélhetési költségeit fedezze, és sokan úgy nyilatkoztak, hogy fizetett munka nélkül nem engedhetnék meg maguknak a felsőoktatást. Ráadásul az albérletárak is egyre nehezebb helyzetbe hozzák a felsőoktatásban tanulókat.
Az egyetem mellett dolgozó diákok számára a legjobban fizető ágazatok közé tartozik az IT, a sales és marketing, illetve a rendezvényszervezés. A Tudatos Diák felmérés szerint 2023-ban a diákok átlagosan hetente 19,6 órát dolgoztak, órabérük pedig átlagosan 1920 forint volt. Azonban a nemek közötti bérkülönbségek már diákmunkánál is megjelentek, a férfiak bére átlagosan 9%-kal magasabb. A tanulmányok és a munka összeegyeztetése kihívást jelent: a hallgatók 43%-a időbeosztási nehézségekről számolt be.
Azok számára, akik nem tudnak dolgozni egyetem mellett, a diákhitel is opció lehet. A Diákhitel1 szabadon felhasználható, és havi 15-150 ezer forint közötti összeget biztosít, amelyet bármikor felvehetnek vagy lemondhatnak a hallgatók. Az önköltséges képzésekre járók számára a Diákhitel2 áll rendelkezésre, amely kamatmentes, és közvetlenül az egyetem számára kerül kifizetésre, kizárólag a tandíj fedezésére.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


