Woman shopping for school supplies

Súlyosan mérgező anyagok is lehetnek az olcsó, silány tanszerekben: figyelj, mit vásárolsz!

2024. augusztus 26. 15:04

Az iskolakezdés közeledtével nemcsak a tanulók és szüleik készülnek fel az új tanévre, hanema fogyasztóvédelem is kiemelt figyelmet fordít az elérhető tanszerek ellenőrzésére.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai irányítása alatt álló, fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok minden esetben eljárnak, ha jogszabálysértés gyanúja merül fel, legyen szó megtévesztő kereskedelmi gyakorlatról, vagy termékbiztonsági szempontból nem megfelelő termék forgalmazásáról.

A fogyasztóvédelemért felelős minisztérium akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma a korábbi években a tanévkezdéssel összefüggésben számos terméket vizsgált, többek között színes ceruzákat, vízfestékeket, gyurmákat, színes papírokat, temperákat, krepp papírokat és fűzőlapokat. A vizsgálatok a termékek esetleges fém – réz –, illetve mérgező nehézfém – ólom, kadmium – tartalmára terjedtek ki, hiszen ezek súlyos egészségkárosodást okozhatnak. A vizsgálatok során a laboratórium nem talált mérgező anyagokat.

Iskolakezdés 2024 felmérés

A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.

A műanyag neszesszerek és tolltartók azonban kevésbé szerepeltek jól a korábbi években, a
PVC alapanyagú termékek több, mint 60%-a volt tiltott ftalát tartalmú. A vizsgálat annak ellenőrzésére terjedt ki, hogy az adott termékek tartalmazzák-e a három egészségre káros lágyítószer, a benzil-butil-ftalát, dibutil-ftalát vagy a di-2 etilhexil-ftalát valamelyikét a meghatározott határérték felett. Ezekben az esetekben a hatóság kivonta a termékeket a forgalomból. Azon termékek használata, amelyek nagy koncentrációban tartalmazzák a vizsgált lágyítószereket, súlyos kockázatot jelenthetnek a gyermekek egészségére, ezért a lágy műanyagból, PVC-ből készülő tolltartók kerülése javasolt.

A tudatos fogyasztói magatartásnak kulcsszerepe van a tanszerek kiválasztásakor is. Érdemes
előre tájékozódni az üzletek kínálatáról, a termékek minőségéről és árairól. Ebben az árösszehasonlító oldalak, valamint az egyes kereskedelmi egységek reklámújságjai is hasznos segítséget jelenthetnek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem mindig a legolcsóbb ajánlat a legjobb választás, hiszen az alacsony ár gyakran silány minőséggel párosul, ami később kellemetlenségeket okozhat. Amennyiben a vásárlás során, vagy azt követően bármilyen fogyasztói problémánk merülne fel, azonnal jelezzük azt az eladónak, illetve kérjük jegyzőkönyv felvételét.

Ha nem sikerül egyezségre jutni a kereskedővel, panaszunk intézése érdekében fordulhatunk békéltető testülethez, míg jogszabálysértés, például megtévesztő reklám vagy árfeltüntetés esetén a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalhoz fordulhatunk.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 1. vasárnap
Tünde
22. hét
Június 1.
Pedagógusnap
Június 1.
Az építők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 31. 23:05
Pénzcentrum  |  2025. május 31. 19:17